2008.11.16. 02:36
Suchman: megint eleshet Buda vára
Építési és változtatási tilalmat rendelt el a Budavári Önkormányzat a volt Honvédelmi Főparancsnokság, illetve a Honvédelmi Minisztérium épületromjára.
A területre elkészültek a helyreállításhoz és fejlesztéshez szükséges tervek és a munkákhoz uniós forrás áll a rendelkezésre. A teljes beruházás 10 milliárd forintba kerülne és nemcsak ez az épületegyüttes újulhatna meg belőle. Többek között a Dísz teret, a Szent György teret és budavári úthálózatot is megújítanák. A kormány szerint azonban a változtatási tilalom ellehetetleníti a Budavári Palota fejlesztését, ezért Budai Bernadett kormányszóvivő bejelentette: vizsgálják annak lehetőségét, hogy ha az önkormányzat nem változtat álláspontján, hova és milyen más gazdaságfejlesztési célokra tudják átcsoportosítani az uniós forrást, mert nem szeretnék ha ez a tízmilliárd forint elveszne.
Suchmann Tamás, a kiemelt fejlesztésekért felelős tárcaközi bizottság szocialista alelnöke azt mondta: a kormányzat a kiemelt kulturális programok között az első helyen szerepeltette a Vár rekonstrukcióját és továbbra is fontosnak tartja a fejlesztés megvalósítását, így bízik abban, hogy sikerül megegyezni az önkormányzattal.