Hírek

2008.11.05. 07:58

Obama lett az Egyesült Államok elnöke

Barack Obama személyében először lesz afroamerikai elnöke az Egyesült Államoknak. A demokraták jelöltje számottevően több elektori voksot gyűjtött össze, mint republikánus vetélytársa, több fontos kétesélyes államban kerekedett felül, egyebek között Pennsylvania és Ohio 41 elektorának megszerzésével győzte le John McCaint. Obama Chicagóban állt választói elé, ahol kijelentette, Amerikai változások előtt áll. McCain elismerte vereségét és gratulált ellenfelének. George Bush távozó elnök is gratulált Barack Obamának, aki január 20-án lép hivatalba.

mr /mti

[caption id="" align="aligncenter" width="460"] Azt mondja, győzelmével a változás megérkezett az Egyesült Államokba. FOTÓ: AFP
[/caption]Barack Obama megnyerte az amerikai elnökválasztást. John McCain republikánus elnökjelölt elismerte vereségét, és sajtótájékoztatón bejelentette, hogy gratulált demokrata párti riválisának választási győzelméhez. McCain az arizonai fővárosban, Phoenixben beszélt hívei előtt. Mint mondta, az amerikai nép világosan szólt ezen a történelmi választáson. Megígérte: minden tőle telhető segítséget megad Obamának ahhoz, hogy ezekben a nehéz időkben, a sok kihívás közepette vezesse az Egyesült Államokat. Már gratulált Barack Obamának George Bush elnök is. Dana Perino fehér házi szóvivő szerint Bush felhívta telefonon Obamát, és azt mondta neki, hogy „élete legnagyobb utazása előtt áll”. „Gratulálok, és jó mulatást” – mondta. Bush meghívta Obamát és családját, hogy mihamarabb látogassanak el a Fehér Házba.

Barack Obama megköszönte támogatóinak, munkatársainak és családjának, amiért hozzásegítették választási győzeleméhez. Feleségével és két kislányával jelent meg több tízezer támogatója előtt a chicagói Grant Parkban, hogy elmondja megválasztása utáni első beszédét. Méltatta republikánus riválisa, John McCain és Sarah Palin alelnökjelölt állhatatos választási küzdelmét. Kijelentette, hogy győzelmével a változás megérkezett az Egyesült Államokba. Megkérdezte, hogy választási győzelme után kételkedik-e még valaki abban, hogy az Egyesült Államokban minden lehetséges. Ezzel arra utalt, hogy ő az Egyesült Államok történetében az első afroamerikai, akit elnökké választottak.

AZ EU-ban is nagy a szimpátia

Az Európai Unió vezető testületeiben egyöntetű szimpátia fogadta Barack Obama választási sikerét. Bernard Kouchner, az Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő Franciaország külügyminisztere úgy fogalmazott: Franciaországnak és Európának Barack Obama dinamizmusára van szüksége. Közleményben gratulált a demokrata párti politikusnak José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke is.

John McCain, a Republikánus Párt elnökjelöltje kedd éjszaka gratulált Barack Obamának ahhoz, hogy megválasztották az Egyesült Államok következő elnökévé. McCain az arizonai fővárosban, Phoenixben mondott beszédet hívei előtt; közölte, hogy telefonon köszöntötte Obamát győzelme alkalmából. Az arizonai szenátor hívei a nemtetszés morajlásával fogadták bejelentését. A CNN és több hírtelevízió nem sokkal korábban bejelentette Obama győzelmét, miután helyi idő szerint 23 órakor a nyugati parti államokban lezárult a szavazás. Wolf Blitzer, a CNN hírtelevízió vezető kommentátora úgy fogalmazott, hogy a világon mindenhol emlékezni fognak arra a pillanatra, amikor Obama győzelmét bejelenthették.

John McCain feleségével, valamint alelnökjelöltjével, Sarah Palin alaszkai kormányzóval az oldalán úgy fogalmazott, hogy az amerikai nép világosan szólt ezen választáson. Mint mondta, nagyra értékeli és csodálja Obama kitartását, valamint azt a képességét, hogy „olyan sok amerikaiban fel tudta ébreszteni a reményt”. Hangsúlyozta, hogy történelmi választás ez az afrikai amerikaiak szempontjából. Őszinte fájdalmát fejezte ki, hogy Obama nagyanyja nem élhette meg ezt a sikert. Az arizonai szenátor megígérte: minden tőle telhető segítséget megad Obamának ahhoz, hogy ezekben a nehéz időkben, a sok kihívás közepette vezesse az Egyesült Államokat. „Arra buzdítok minden amerikait, aki támogatott engem, hogy velem együtt gratuláljon neki, és fejezze ki jókívánságát következő elnökünknek, hogy megtalálja az együttműködés útjait és az ellentétek leküzdéséhez szükséges kompromisszumokat”.

Barack Obama

1961. augusztus 4-én született Hawaiin kenyai apától és fehér, kansasi anyától. Indonéziában nevelte édesanyja, majd nagymamája, aki két nappal a választás előtt halt meg. Mindenekelőtt értelmiségi. A Columbia Egyetemen végzett tanulmányai alapján pénzügyi karrierre volt hivatott, de inkább Chicago szegénynegyedeiben dolgozott szociális munkásként, majd a Harvardon folytatott jogi tanulmányokat. Ő volt az első fekete bőrű főszerkesztője a Harvard Egyetem jogi folyóiratának. Chicagóban dolgozott ügyvédként, az ügyvédi irodában ismerte meg jövendőbeli feleségét, Michelle-t, aki a Princetown és Harvard egyetemen végzett ügyvédként. Két lányuk van: a tízéves Malia és a hétéves Sasha.

1997-ben Chicago egyik legszegényebb negyedében önkormányzati képviselőnek választották, a szegények ellátásáéért és több iskoláért harcolt. 2000-ben a képviselőház tagja lett, majd 2004 novemberében a szenátus egyetlen fekete bőrű tagjává választották. 2004 júliusában vált ismertté, amikor chicagói szenátorként beszédet mondott a demokrata párt konvencióján. Több millió amerikai ismerte meg akkor, amikor faji, korbeli vagy nemi különbségekre való tekintet nélkül a megbékélésre szólította fel az amerikaiakat.

Obama január 20-án lép hivatalba. Ígéretet tett arra, hogy csökkenti az amerikai bérből és fizetésből élők 95 százalékának adóját, felelős módon kivonja a katonákat Irakból, és republikánusokat is bevesz a kormányába.

1997-ben Chicago egyik legszegényebb negyedében önkormányzati képviselőnek választották, a szegények ellátásáéért és több iskoláért harcolt. 2000-ben a képviselőház tagja lett, majd 2004 novemberében a szenátus egyetlen fekete bőrű tagjává választották. 2004 júliusában vált ismertté, amikor chicagói szenátorként beszédet mondott a demokrata párt konvencióján. Több millió amerikai ismerte meg akkor, amikor faji, korbeli vagy nemi különbségekre való tekintet nélkül a megbékélésre szólította fel az amerikaiakat.

Obama január 20-án lép hivatalba. Ígéretet tett arra, hogy csökkenti az amerikai bérből és fizetésből élők 95 százalékának adóját, felelős módon kivonja a katonákat Irakból, és republikánusokat is bevesz a kormányába. Azt mondja, győzelmével a változás megérkezett az Egyesült Államokba. FOTÓ: AFP Obama -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!