Hírek

2008.11.19. 12:38

Fidesz: a szociális törvény módosítása út a káoszba

A Fidesz jelenlegi formájában nem támogatja a szociális törvény módosítását, amely szerinte nem munkához, hanem munkanélküliséghez és káoszhoz vezet majd; erről Czomba Sándor, az ellenzéki párt szakpolitikusa beszélt szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

mti

Az Országgyűlés szerdán este kezdi el tárgyalni a szociális törvény módosítását, a fideszes képviselő ennek kapcsán ismertette pártja álláspontját. Mint mondta, a kormány előterjesztése az Út a  munkához címet viseli, a Fidesz szerint azonban, ha elfogadják a  javaslatot, akkor ez inkább munkanélküliséghez, káoszhoz vezet majd.

Czomba Sándor szerint ezért a Fidesz módosító indítványokkal bombázza majd a törvényjavaslatot, bár - tette hozzá - annyi  mindenen kell változtatni, hogy ha ezeket mind elfogadná a  kormányoldal, akkor egészen más törvényről lenne szó. Az ellenzéki politikus a törvényjavaslattal kapcsolatos aggályokról szólva  elmondta, hogy már 2006 óta "időzített bombán" ül a kormány, hiszen  akkor vezették be azt a számítási rendszert, amelynek következtében  adott esetben segéllyel többet lehetett keresni, mint munkával.

Egy négytagú családot alapul véve példaként említette, hogy a jelenlegi rendszer szerint csak 7 ezer forinttal jelent többet, ha  az egyik felnőtt segély helyett minimálbéren elmegy dolgozni.  Szerinte azonban a szociális törvény módosításával beálló új rendszer sem jelent nagy változást, hiszen ha mindkét felnőtt  közfoglalkoztatásban kap munkát az önkormányzattól - amire Czomba Sándor kevés esélyt lát -, akkor ketten csupán 27 ezer forinttal  keresnek többet, mintha segélyen lennének. „Mi fogja őket ösztönözni egészen pontosan a munkavégzésre?” - tette fel a kérdést a politikus, majd válaszolt is: leginkább semmi.

Szerinte a legnagyobb ösztönző, ha nagy különbség van a segély és a munkával szerezhető jövedelem között. Emlékeztetett arra, hogy 2002-ban 50 ezer forint volt a minimálbér és 14.060 forint a segély,  míg jelenleg a szociális segély lehet akár 56 ezer forint is, a  minimálbér pedig 69 ezer forint. Hangsúlyozta: nem azt mondják, hogy a szociális segély sok, hanem hogy rosszul van megállapítva az ellátórendszer, sok a  kiskapu, és a mostani jogszabály-módosítás csak még több kiskaput  nyit. A fideszes képviselő szerint az elmúlt években több száz milliárdot úgy költött el a kormány munkahelyteremtésre, hogy közben  jottányit sem javult a foglalkoztatottság.

Czomba Sándor arról is beszélt, hogy bár a kormány szerint  jövőre 50 milliárd forinttal több jut a közfoglalkoztatásra, valójában egy fillérrel sincs több pénz, hiszen az idei és a 2009-es költségvetésben is 97,5 milliárd forint áll rendelkezésre erre a  célra. Szerinte kérdéses, hogyan tudnának 60-80 ezerrel több embernek munkát adni ugyanebből a pénzből.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!