2008.10.06. 11:18
Vonatbaleset: halálos áldozatok is vannak?
Két vonat összeütközött Pest megyében Monorierdőnél. A baleset miatt mindkét vágányon szünetel a közlekedés a vasúti fővonalnak számító Budapest–Cegléd vonalon.
A MÁV tájékoztatása szerint a baleset körülbelül 10 óra 20 perckor történt. A Nyíregyháza és Debrecen felől Budapestre tartó Hajdú IC végébe ütközött egy Ceglédről ugyancsak Budapestre tartó személyvonat. A balesetnek az MTI első híre szerint 20-25 sérültje van, de az újabb hírek, amelyek a MÁV-tól és a monori önkormányzattól származnak, arról szóltak, hogy halálos áldozatai is lehetnek a szerencsétlenségnek. Az Országos Mentőszolgálat legfrissebb tájékoztatása szerint egy halott biztos van.
Az IC utolsó kocsija és a személyvonat első két kocsija rongálódott meg. A mentésben nyolc tűzoltóautó és harminc tűzoltó vesz részt – közölte Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelem szóvivője.
A baleset Kelet- és Dél-Magyarország vonatközlekedését érinti, hiszen a ceglédi fővonalon lehet eljutni a fővárosból Szolnokra, Debrecenbe, Nyíregyházára, Békéscsabára, illetve Kecskemétre és Szegedre is. A vonatok tehát most kerülő útvonalon, Újszász érintésével járnak, a helyi utasokat várhatóan vonatpótló autóbuszok szállítják. Jelentős késésekre és járatkimaradásokra, járatösszevonásokra kell számítani.