2008.10.22. 17:29
Tour: hegymenet az utolsó előtti napon
Monacóból rajtol július 4-én a 2009-es Tour de France kerékpáros körverseny, ami hagyományosan a párizsi Champs-Elysées-n ér véget július 26-án.
A 21 szakaszos, 3445 kilométer össztávú viadalon az utolsó előtti napon – rendhagyó módon – a Mont Ventoux-ra kapaszkodik majd fel a mezőny (általában időfutam van a zárás előtti napon). A módosítással a szervezők azt szeretnék elérni, hogy a lehető legtovább maradjon kérdéses, ki nyeri a versenyt. A Mont Ventoux 2002 után került ismét a programba. További módosítás az elmúlt néhány évhez képest, hogy megint lesz csapatidőfutam, mégpedig Montpellier környékén, a negyedik napon.
Az útvonal bemutatása alkalmával Christian Prudhomme versenyigazgató a jövőre visszatérő, korábbi hétszeres győztes Lance Armstrong szerepvállalásáról nem közölt konkrétumot. Azt mondta: neki, a versenyzőnek kell eldöntenie, hogy részt vesz-e a Touron. Az amerikai kerekes korábban azt mondta, indulni akar, később viszont jelezte: lehet, hogy az olasz körversenyen, a Giro d’Italián szerepel, és az lesz az egyetlen háromhetes viadala 2009-ben.
Johann Bruyneel, az Asztana csapat vezetője ugyanakkor úgy nyilatkozott: nem zárható ki, hogy a velük szerződésben álló klasszis ott lesz a franciaországi viadalon. „Jelenleg ötven százalék az esélye, hogy Lance elindul a Touron. Meglátjuk, hogy fizikailag megfelelő állapotban lesz-e, emberi szempontból nincsenek kétségeim. Mindazonáltal nem megszállottként viszonyul a Tourhoz.”
A 2009-es Tour programja
július 4.: 1. szakasz: Monaco 15 km (egyéni időfutam)július 5.: 2. szakasz: Monaco – Brignoles, 182 km
július 6.: 3. szakasz: Marseille – La Grande-Motte, 196 km
július 7.: 4. szakasz: Montpellier – Montpellier, 38 km (csapatidőfutam)
július 8.: 5. szakasz: Le Cap d’Agde – Perpignan, 197 km
július 9.: 6. szakasz: Gérone – Barcelona, 175 km
július 10.: 7. szakasz: Barcelona – Andorra Arcalis, 224 km
július 11.: 8. szakasz: Andorra-la-Vella – Saint-Girons, 176 km
július 12.: 9. szakasz: Saint-Gaudens – Tarbes, 160 km
július 13.: szünnap
július 14.: 10. szakasz: Limoges – Issoudun, 193 km
július 15.: 11. szakasz: Vatan – Saint-Fargeau, 192 km
július 16.: 12. szakasz: Tonnerre – Vittel, 200 km
július 17.: 13. szakasz: Vittel – Colmar, 200 km
július 18.: 14. szakasz: Colmar – Besancon, 199 km
július 19.: 15. szakasz: Pontarlier – Verbier, 207 km
július 20.: szünnap
július 21.: 16. szakasz: Martigny – Bourg-Saint-Maurice, 160 km
július 22.: 17. szakasz: Bourg-Saint-Maurice – Le Grand-Bornand, 169 km
július 23.: 18. szakasz: Annecy és környéke, 40 km (egyéni időfutam)
július 24.:, 19. szakasz: Bourgoin-Jallieu – Aubenas, 195 km
július 25.: 20. szakasz: Montélimar – Mont Ventoux, 167 km
július 26.: 21. szakasz: Montereau-Fault-Yonne – Párizs 160 km
július 5.: 2. szakasz: Monaco – Brignoles, 182 km
július 6.: 3. szakasz: Marseille – La Grande-Motte, 196 km
július 7.: 4. szakasz: Montpellier – Montpellier, 38 km (csapatidőfutam)
július 8.: 5. szakasz: Le Cap d’Agde – Perpignan, 197 km
július 9.: 6. szakasz: Gérone – Barcelona, 175 km
július 10.: 7. szakasz: Barcelona – Andorra Arcalis, 224 km
július 11.: 8. szakasz: Andorra-la-Vella – Saint-Girons, 176 km
július 12.: 9. szakasz: Saint-Gaudens – Tarbes, 160 km
július 13.: szünnap
július 14.: 10. szakasz: Limoges – Issoudun, 193 km
július 15.: 11. szakasz: Vatan – Saint-Fargeau, 192 km
július 16.: 12. szakasz: Tonnerre – Vittel, 200 km
július 17.: 13. szakasz: Vittel – Colmar, 200 km
július 18.: 14. szakasz: Colmar – Besancon, 199 km
július 19.: 15. szakasz: Pontarlier – Verbier, 207 km
július 20.: szünnap
július 21.: 16. szakasz: Martigny – Bourg-Saint-Maurice, 160 km
július 22.: 17. szakasz: Bourg-Saint-Maurice – Le Grand-Bornand, 169 km
július 23.: 18. szakasz: Annecy és környéke, 40 km (egyéni időfutam)
július 24.:, 19. szakasz: Bourgoin-Jallieu – Aubenas, 195 km
július 25.: 20. szakasz: Montélimar – Mont Ventoux, 167 km
július 26.: 21. szakasz: Montereau-Fault-Yonne – Párizs 160 km kerékpár -->