Hírek

2008.10.09. 16:34

Szudán felett beköszönt egy kisbolygó

A Földbe csapódott egy kisbolygó. Szudán fölött hatolt be a légkörbe, azonnal hatalmas tűzgolyóvá gyulladt, ami akkora energia-felszabadulással járt, mintha egy vagy két kilotonna TNT robbant volna fel.

f. e.

A Föld és az aszteroida összeütközése semmi bajt nem okozott, mivel utóbbi még a légkörben megsemmisült, bár lehet, hogy néhány darabja meteoritként lehullott. Az esetet jelenleg is tüzetesen elemzik, amiben egy kenyai infra-hangérzékelő berendezés adatai is sokat segítenek. Igaz, ekkora aszteroidák minden hónapban becsapódnak, és semmiféle bajt nem okoznak, ám ez az eset azért számít különlegesnek, mert az arizonai Mount Lemmon Obszervatórium szakemberei már tudtak az aszteroida érkezéséről, így felkészülten várták a becsapódást.

A tűzgolyó felvillanását egy holland repülőgépről is látták ezer kilométeres távolságból. A kisbolygó néhány méter átmérőjű volt, súlya pedig több tonna. Igazi veszélyt az 50 méteresnél nagyobb kisbolygók jelentik, s az ilyen méretű, úgynevezett Földhöz közeli objektumokból legalább egymillió létezik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!