Hírek

2008.10.14. 18:42

Sólyom: nem megyek el

A pénzügyi válság kapcsán tervezett kormányzati lépésekről egyeztetett a kabinet az Országos Érdekegyeztető Tanács képviselőivel. Sólyom László köztársasági elnök jordániai látogatásáról üzent: nem óhajt részt venni a szombati nemzeti csúcson, mert az "állam - szerinte - nem így működik".

Vég Márton - Molnár Sándor

[caption id="" align="alignleft" width="268"] Varga a családok adóját csökkentené
[/caption]Változik a jövő évi költségvetéshez tartózó növekedési, inflációs, és béralakulási mutató – jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az Országos Érdekegyeztetési Tanács (OÉT) tagjaival folytatott konzultáció utáni tájékoztatón, ahol a szombati nemzeti csúcs előkészítését vitatták.

„A kormány most azzal számol, hogy a korábbinál kisebb növekedés kisebb inflációval jár együtt, miközben a bérjövedelmek az inflációval egyező mértékben emelkednek” – jelezte Gyurcsány. Tehát a kormány annyira magabiztos, hogy figyelme egyre inkább az azonnali, a válságot elhárító akciók felől a következő hónapok és évek teendői felé fordult. Ellenben a munkavállalókat képviselő Borsik János úgy fogalmazott, a tegnapi találkozón törölték a bérbefagyasztás kifejezést a jövő évi bértárgyalások kapcsán. A munkaadói oldal pedig egységesen kiállt az adócsökkentés elhalasztása mellett.

Ugyanakkor a miniszterelnök a válság miatti egyeztetés után tartott sajtótájékoztatón több olyan kívánsággal állt elő, amelyek az uniós források könnyebb megszerzését és szabadabb felhasználását, valamint a költségvetési egyenleg szépítését biztosítanák. Ezeket Gyurcsány ma az EU vezetőinek csúcsértekezletén is előadja.

Kitart a derűlátás a piacokon

A múlt heti hatalmas zuhanások után kedden már második napja emelkedni tudtak a piacok. A befektetők a jelek szerint megnyugodtak, és úgy tűnik, a világszerte bejelentett pénzügyi mentőcsomagokat elégnek ítélik. Ennek megfelelően a pesti börze is tetemes pluszban zárt, és masszív erősödést produkált a magyar nemzeti fizetőeszköz is, amely napközben egészen a 248 forint/eurós szintig jutott. Külföldön a jegybankok továbbra is pumpálják a pénzt a bankközi piacokba, az Európai Központi Bank százmilliárd dollárt juttatott a piaci szereplőknek, és hatalmas összegeket fordított erre a célra a japán jegybank is.

1. Magyarország szeretné elérni, hogy az EU gyorsítsa fel az uniós nagyprojektek egyedi jóváhagyását. Ehhez tudni kell, hogy az 50 millió euró, vagyis a 12,5 milliárd forint feletti, részben uniós forrásból megvalósuló projekteknél van egyedi elbírálás.

2. Annak is örülne a kabinet, ha a nemzeti költségvetést úgy tehermentesítenék, hogy az uniós társfinanszírozáshoz odarakandó nemzeti önrész csökkenjen.

3.  Tovább: ha egy ország 3 százalék alatti szintre viszi a költségvetési hiányát, akkor recessziós időszakban ne kelljen tovább mérsékelnie a deficitet. "Idén már bent leszünk a 3 százalékos limiten” – fogalmazott a miniszterelnök.

4. Végül, ahogy már fél éve is forszírozta Magyarország, egységes európai pénzügyi felügyelet felállítását látná szívesen a kormány.

A Fidesz nevében Németh Zsolt képviselő jelezte: örülnek annak, hogy a kormány felismerte, nemcsak az Egyesült Államokat és Nyugat-Európát, de Magyarországot is érinti a válság.

„Növelni fogja az Európai Unió új reformszerződése az unió képességeit a válságok leküzdésére és megelőzésére” – vélte keddi brüsszeli sajtótájékoztatóján José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke. A portugál politikus szerint a válság után újra kell gondolni a nemzetközi pénzpiacok működését is befolyásoló és ellenőrző szabályokat. „Már látszik a fény az alagút végén, de még nem vagyunk ott” – hangoztatta Barroso. Ezt nem teljesen így látják az amerikai napilapok, amelyek kedden arról cikkeztek, hogy Kelet-Európa több országának szüksége lehet a Nemzetközi Valutaalap segítségére, ha nem indul meg hamarosan a nemzetközi tőkeáramlás a térségbe.

Orbán ott lesz, Mádl kihagyja

Orbán Viktor ott lesz a Gyurcsány Ferenc kezdeményezésére összehívott nemzeti csúcson. Ezt maga a Fidesz elnöke jelentette be a Hír Tv hétfő esti műsorában. Arról is beszélt, hogy a kormány válságkezelő 12 pontja valójában egy „gigantikus megszorító csomag”. Sólyom László viszont nem lesz ott. „A tanácskozás nem szolgálja a felelősségi viszonyok tisztázását, technikailag nem látom célravezetőnek, az állam nem így működik” – fogalmazott az államfő. Hasonló indokkal nem fogadta el a meghívót elődje, Mádl Ferenc. Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke is jelezte távolmaradását, mert nem akar beavatkozni a végrehajtó hatalomra tartozó politikai kérdések eldöntésébe.

Varga az adócsökkentésről

- Milyen adócsökkentési javaslatokkal készül a Fidesz a szombati nemzeti csúcsra? – kérdeztük Varga Mihályt, a Fidesz alelnökét.

- Két irányt jelöltünk ki, az élőmunka-terhek és a családokat érintő adóterhek csökkentését. Javasolni fogjuk az iskolakezdés költségeinek adókedvezményét, a gyermekek után járó adókedvezmény kiterjesztését, valamint a kedvezményes áfa-kulcs bevezetését.

- Számokat is mondana?

- Elsősorban a kis- és középvállalkozásokat érintené beruházási célú adókedvezmény, de fontos, hogy a társasági adó 16 százalékos maradjon, és a vállalkozók 4 százalékos különadóját is eltörölnénk.

- A betétvédelmi törvény 13 milliós garanciája mellett mit jelent pontosan az e felletti pénzekre vonatkozó "szóbeli kormánygarancia"?

- A törvényben azt írják, hogy az Országos Betétbiztosítási Alap eddig 6 millióig biztosította a betéteket baj esetére, s most ezt 13 millióra emelik. Az, hogy a kormány vállalta a betétek garanciáját csak a törvény előszavában szerepel. Ez nem egy konkrét dolog, de összességében nincs mitől félni, mert a 13 milliós határ is az emberek legalább 90 százalékát érinti.

- Két irányt jelöltünk ki, az élőmunka-terhek és a családokat érintő adóterhek csökkentését. Javasolni fogjuk az iskolakezdés költségeinek adókedvezményét, a gyermekek után járó adókedvezmény kiterjesztését, valamint a kedvezményes áfa-kulcs bevezetését.

- Számokat is mondana?

- Elsősorban a kis- és középvállalkozásokat érintené beruházási célú adókedvezmény, de fontos, hogy a társasági adó 16 százalékos maradjon, és a vállalkozók 4 százalékos különadóját is eltörölnénk.

- A betétvédelmi törvény 13 milliós garanciája mellett mit jelent pontosan az e felletti pénzekre vonatkozó "szóbeli kormánygarancia"?

- A törvényben azt írják, hogy az Országos Betétbiztosítási Alap eddig 6 millióig biztosította a betéteket baj esetére, s most ezt 13 millióra emelik. Az, hogy a kormány vállalta a betétek garanciáját csak a törvény előszavában szerepel. Ez nem egy konkrét dolog, de összességében nincs mitől félni, mert a 13 milliós határ is az emberek legalább 90 százalékát érinti. varga Varga a családok adóját csökkentené -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!