Hírek

2008.10.21. 12:30

Nabuccózás a magyar-románon

Minél hamarabb alá kell írni a Nabucco-projektről a kormányközi megállapodást a részt vevő országok között – hangsúlyozta Calin Popescu Tariceanu román miniszterelnök kedden Szegeden.

mti

– Stratégiai fontosságúak az energetikai kérdések. Nagyon fontos összehangolni az álláspontjainkat európai szinten, valamint regionális szolidaritásra is szükség van ezekben a kérdésekben. Közös az igény arra, hogy minél hamarabb megszülessen a kormányközi megállapodás a Nabucco gázvezeték megépítéséről – mondta Calin Popescu Tariceanu a magyar-román kormányülésen.

A magyar Nabucco-nagykövet korábban arról beszélt, hogy akár már az év végéig megszülethet a kormányközi megállapodás a gázvezetékről, azt követően, hogy a projektben részt vevő cégek előterjesztik az erről szóló tervezetet. A román kormányfő a közös kormányülésen hangsúlyozta: kiemelten fontos a magyar és a román energetikai hálózatok összekötése. Bátorítani kell a határok menti projekteket is. A két országban élő kisebbségek kulturális identitására külön figyelmet kell szentelni.

Gyurcsány Ferenc kormányfő nyitóbeszédében kiemelte, hogy az elmúlt négy évben sokat fejlődtek a román-magyar kapcsolatok. A miniszterelnök szerint a kormányülés színhelye, Szeged nagy jelentőségű, hiszen itt írták alá a román-magyar megbékélési tervezetet 1849-ben. Ez a dokumentum külön nemzetiségként ismerte el az erdélyi románságot, több kulturális és gazdasági jogot adott neki.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!