2008.10.09. 09:04
Munkást gázolt a sietős anyuka a 7-es úton
Súlyos sérülésekkel szállították kórházba azt a munkást, akit a 7-es főúton, bólyákkal elkerített szakaszon ütött el egy személyautó – közölte szerdán a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Csizmazia Péter a baleset körülményeiről elmondta: a közútkezelő munkatársai forgalomszámláló berendezést telepítettek az út mellé, ezért bólyákkal elkerítve, félpályán haladt a forgalom ezen a szakaszon.
A Nagykanizsa felé haladó oldalon két autó már megállt, hogy elengedje a szemből jövőket, a mögöttük harmadikként érkező személyautó vezetője azonban nem tudott lefékezni.
A kocsit vezető nő ezért az autóját az útpadka felé vezette, majd visszakormányozta, közben pedig a lezárt területen elütötte az ott dolgozó munkást. A férfit nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléssel szállítottak kórházba.
Az MTI a baleset helyszínén úgy értesült, hogy az autót vezető nő könnyebb sérülést szenvedett, a vele utazó, biztonsági ülésben rögzített gyermeke azonban nem sérült meg.