2008.10.01. 19:34
Lesz dolga az adatvédelmi biztosnak lehallgatásügyben
Az SZDSZ az ombudsmanhoz fordult, az MSZP ultimátumot adott a Fidesznek.
Az SZDSZ az adatvédelmi biztoshoz fordult az úgynevezett adatgyűjtési ügy miatt. Gulyás József, a szabad demokraták ügyvivője közölte, hogy ő juttatta el Jóri Andráshoz azokat a kérdéseket, amelyeket a Magyar Köztársaság szempontjából fontosnak tartanak. A politikus bejelentette: az SZDSZ csütörtökön benyújtja a parlamenti vizsgálóbizottság felállítására vonatkozó kezdeményezést. Bízik abban, hogy valamennyi parlamenti párt támogatja majd a vizsgálóbizottság felállítását.
Meglepő ultimátummal állt elő az MSZP. A szocialisták három napot adnak a Fidesznek arra, hogy az ellenzéki párt – ígéretéhez híven – feljelentést tegyen, mert képviselőit lehallgatták. Török Zsolt országgyűlési képviselő szerint, ha a Fidesz ez alatt az idő alatt nem tesz feljelentést, akkor kérjen bocsánatot a megvádolt hatóságoktól. Az MSZP szerint a Fidesz eddig folyamatosan arról beszélt, hogy súlyos törvénysértés történt, mert képviselőket hallgattak le, ezért feljelentést fog tenni. Ám „mind a mai napig nem érkezett feljelentés az ügyben, hogy bárki lehallgatta volna az országgyűlési képviselőket” – emlékeztetett Török Zsolt.