2008.10.09. 20:45
Lendvai levélben kér részvételt
Nyílt levélben fordult Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője Navracsics Tibor (Fidesz) és Semjén Zsolt (KDNP) frakcióvezetőhöz: biztosítsák pártjuk képviselőinek részvételét a nemzetbiztonsági bizottság ülésein, hogy az elláthassa feladatait, és kideríthesse, működött-e „árnyék-titkosszolgálat”. S ha igen, kiknek a segítségével.
Az MSZP frakcióvezetője azt is kéri, hogy a Fidesz-frakció delegáljon a bizottságba más képviselőket Demeter Ervin és Kövér László helyett, mivel ők érintettek lehetnek az ügyben. Lendvai Ildikó levelében emlékeztet arra, hogy az Országgyűlés Alkotmányügyi, Igazságügyi és Ügyrendi Bizottsága október 6-i állásfoglalása szerint sérti a házszabályt, hogy a két ellenzéki párt képviselői nem vesznek részt a bizottság ülésein. Súlyosbítja a jogsértő helyzetet, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi törvény szerint a bizottság elnöke csak ellenzéki képviselő lehet, Simicskó István elnök viszont – állandó távolléte miatt – elnöki feladatai fontos részét nem tudja ellátni – mutat rá az MSZP frakcióvezetője.
A nemzetbiztonsági bizottsági üléseken azóta nem vesz részt Kövér László, Demeter Ervin és Simicskó István, hogy a kormányfő Szilvásy György titokminiszter javaslatára – a testület elutasítása ellenére – Laborc Sándort nevezte ki a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) főigazgatójává még 2007 decemberében.