Az üzenet

Hogy az átlagemberek zöme várt-e egyáltalán valamit a hétvégi „nemzeti csúcstól”, az erősen kérdéses, az azonban bizonyos, hogy a gazdasági szakemberek zöme – kimondva vagy kimondatlanul – azt remélte, ez a találkozó egyfajta üzenet lesz majd a nagyvilág számára..., üzenet, amely arról szól, hogy amikor tényleg baj van, a magyarok azért képesek az összefogásra, no, meg persze, arra, hogy gyakorlati lépéseket tegyenek a második világháborút követő legnagyobb pénzügyi (gazdasági?) válság megfékezése érdekében. No, már most, hogy ezt a célt nem sikerült elérni, az nagyon enyhe kifejezés, hiszen a csúcson történtek éppen az ellenkezőjét bizonyították annak, mint amit a legtöbben szerettek volna..., megmutattuk, hogy nekünk immár Mohács is kevés az ellenségeskedés félretételéhez, ahogyan azt is, hogy a tetteket miként helyettesítjük bárgyú szócsépléssel, a régi sérelmek unos-untalan felemlegetésével. Persze, a dolog már ott halálra volt ítélve, hogy a kormányfő képtelen volt két-három-négy életképes (vagy legalábbis annak gondolt) válságkezelő javaslatot letenni az asztalra, amelyekről teszm azt vitázni lehetett volna, ehelyett olyan „bölcsességekkel” szórakoztatta a nagyérdeműt, mint hogy „akkora felfordulás van a világban, amit még nem látott senki”, meg hogy „a szabad bankárkapitalizmusnak” befellegzett. És mintha csak Gyurcsány Ferenc szavai hasonló tettekre inspirálták volna a többieket is, egymást érték az ostobábbnál is ostobább, a semmitmondónál is semmitmondóbb felszólalások.

Mert akármekkora jóindulattal is közelítem meg a dolgokat, akkor sem tudom másként értékelni például Szili Katalin beszédét, amelyben a T. Ház elnöke egyfajta paradigmaváltásról értekezett, nem is beszélve Hiller István vagy Borsik János „se füle, se farka” hozzászólásairól, amelyek hallatán az ember rögvest fel is tette magának a kérdést, hogy tudniillik, hogy a büdös francba kerül a csizma az asztalta. Mert bár vitathatatlanul fontos dolog az oktatási és kulturális miniszter által emlegetett nemzeti oktatási minimum, amiként az ismert szakszervezeti vezetővel sem szállnék vitába a televíziók „kulturális pusztítását” illetően, dehát, az isten szerelmére, tényleg azt hitték, hogy ezeket a gondolatokat itt és most kell elmondani. És vajon az ország mennyit profitál majd Orbán Viktor Fidesz-elnök elmélkedéséből, miszerint a világszerte dúló pénzügyi válságot alapvetően az emberi móhóságnak és kapzsiságnak „köszönhetjük”, vagy mondjuk Semjén Zsolt KDNP-vezető (magyar hangja: Orbán Viktor) gondolataiból, hogy a világszerte dúló pénzügyi válságot alapvetően az emberi móhóságnak és kapzsiságnak „köszönhetjük”. Így aztán nem is csodálkozhatunk azon, hogy a külföldi sajtó meglehetősen lesajnálóan számol be a magyarországi politikai és gazdasági elit nagy dérrel-dúrral beharangozott találkozójáról, megállapítva, hogy „kudarccal végződött a Nemzeti Csúcs” (Financial Times Deutschland), meg hogy „a hétvégi találkozó viszállyal ért véget” (Frankfurter Allgemeine Zeitung). Nos, ha létezik negatív országimázs, ez tuti az volt.