2008.09.02. 13:30
Újra Kubában az Egyesült Államok futballcsapata
Hatvanegy éves szünet után lép újra kubai földön pályára az Egyesült Államok labdarúgó-válogatottja.
A történelminek is minősíthető szombati, havannai találkozónak két szempontból is komoly súlya van, hiszen egyrészt a két ország között évtizedek óta feszült a politikai viszony, másfelől a mérkőzés egyben selejtező a 2010-es dél-afrikai világbajnokságra.
A kubaiak nem szeretnek veszíteni az amerikaiakkal szemben. Ilyenkor
a szurkolóink is sokkal lelkesebbek – jelentette ki Dany Luis Quintero,
a házigazdák kapusa, majd hozzátette: bíznak benne, hogy a kubai nézők teljesen megtöltik a havannai stadiont.
Ezzel szemben Landon Donovan, az Egyesült Államok válogatottjának erőssége azt hangsúlyozta, nem politizálni utaznak Kubába. – Bár a találkozónak kétségkívül politikai vonatkozása is van, mi azért megyünk Havannába, hogy játsszunk egyet és nyerjünk – fogta rövidre a futballista.
Az Egyesült Államok labdarúgócsapata eddig mindössze egyszer lépett pályára kubai földön, s az 1947-ben játszott mérkőzésen a vendéglátók fölényes, 5-2-es győzelmet arattak. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) kimutatása szerint a két ország eddig hét alkalommal mérkőzött egymással, s az öt amerikai siker és az egy döntetlen mellett ez volt
a kubaiak egyetlen győzelme.
A mostani összecsapásnak kétségkívül a vendégek az esélyesei, hiszen első vb-selejtezőjükön 1-0-ra nyertek Guatemalában, míg a labdarúgó vb-döntőben legutóbb 1938-ban szerepelt Kuba hazai pályán 3-1-re alulmaradt Trinidad és Tobagóval szemben.