Hírek

2008.09.11. 12:27

Szili: az MDF eltérne a házszabálytól

Az MDF hétfőre rendkívüli házbizottsági ülést kezdeményez annak érdekében, hogy az Országgyűlés házszabálytól eltéréssel tárgyalja, és még aznap szavazzon is a parlament feloszlásáról szóló indítványukról – tájékoztatott Szili Katalin.

mti

A házelnök elmondta: a kezdeményezés a házbizottság ülése után érkezett Herényi Károlytól, az MDF frakcióvezetőjétől, aki a határozati javaslat egyik benyújtója. Az Országgyűlés elnöke a házbizottság ülése után még azt jelentette be, hogy nem sokkal korábban megérkezett az MDF kezdeményezése, hogy az Országgyűlés oszlassa fel magát. Mint akkor mondta, senki nem kérte, hogy erről tárgyaljanak, így a pártok képviselői tudomásul vették az önálló képviselői indítvány megérkezését. A házelnök tájékoztatása szerint a dokumentumot benyújtó két MDF-es politikus akkor még nem kérte az indítvány sürgős tárgyalását.

Szili Katalin így az ülés után még arról beszélt, hogy a javaslat normál ütemben kerül a Ház elé, vagyis hétfőn még biztosan nem lesz napirenden. Irreálisnak nevezte a szeptember 30-i határidőt, és kérdésre válaszolva azt mondta, normál menetrendben legalább hat hét, mire az indítványról szavazhat a Ház. Kitért arra, hogy nincsenek különleges szabályok, a döntéshez egyszerű többség szükséges, vagyis a jelenlévő képviselők többségének igen szavazatával lehet kimondani a feloszlást.

A házelnök beszámolt arról is, hogy ősztől nem változik az ülésezési rend. Az őszi ülésszak szeptember 15-től december 15-ig tart, de december 22-én még lehet rendkívüli ülést tartani, ha szükséges. Mint elhangzott, szeptember végén, a hónap utolsó ülésén szavazhatnak az új adatvédelmi biztos személyéről, de az őszi ülésszak feladatai közé tartozik a Legfelsőbb Bíróság elnökének, két alkotmánybírónak, valamint az Állami Számvevőszék (ÁSZ) két alelnökének megválasztása is.

Az Országgyűlés elnöke kiemelte: az őszi ülésszak első, szeptember 15-i napján José Manuel Durao Barroso európai bizottsági elnök délben szólal fel a magyar parlamentben, majd a szocialista Szabadkai Tamás mandátumigazolásával kezdődik a munka. Szili Katalin hangsúlyozta: a napirend elfogadása biztosított, mert az MSZP és az SZDSZ is jelezte, hogy azt megszavazza. Hétfőn szavazhat a Ház a köztársasági elnök által korábban visszaküldött Balaton törvényről, kedden pedig bővített időkeretben elkezdik a Ptk. módosításának általános vitáját.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!