2008.09.16. 16:50
Nem tartják jó ötletnek a Robin Hood-adót
Az ellenzék – az SZDSZ-szel együtt – elutasítja, hogy a távhőtámogatást a Robin Hood-adóból finanszírozza a kormány. Az MSZP-n belül még vita van az elképzelésről.
Gyurcsány Ferenc hétfői évadnyitó parlamenti beszédében vetette fel, hogy Robin Hood-adóra van szükség: az energiacégektől kellene támogatást kérni a távhő-kompenzációra. Ennek csak egy eleméhez, az új adó bevezetéséhez kellene törvényt módosítani, ezzel biztosítanák a kompenzáció 2009-es és 2010-es forrását.
Az MTI szocialista forrásból úgy tudja, hogy a távhő-kompenzáció rendszerét már az idei fűtési szezontól bevezetik, de az ehhez szükséges 7 milliárd forintos pluszforrást egyelőre a költségvetés tartalékából fedezik. Tukacs István, a parlament költségvetési bizottságának szocialista tagja szerint tarthatatlan a távhő ára és „versenyképtelensége” a gázfűtéssel szemben, ennek rendezésére a megoldást a szocialista frakció megtalálta, de a forrást illetően még vita van. Támogatnak egy olyan fajta adónemet, amely szolidáris a távfűtéses lakásban lakókkal. Az energiacégeknek – ha róluk van szó – ezt a szolidaritást vállalniuk kell. Tukacs szerint aggályos lehet, hogy a cégek árképzésükben más fogyasztókra terhelik tovább az adót, ezt ki kellene zárni.
Az SZDSZ nem támogatja a Robin Hood-adó bevezetését – nyilatkozta Horn Gábor az MTI-nek. A liberális ügyvivő elmondta: a megoldás arra jó, hogy a nyereséges vállalatokat elijesszék Magyarországról. Az energiacégek nyereségének megadóztatása piacellenes lépés, amely a nemzetközi tőkét lehetetlen helyzetbe hozza.
László Tamás, a Fidesz szakpolitikusa az MTI-nek azt mondta: a miniszterelnök bejelentése csak egy újabb „lesz program”, aminek nem ismerik a részleteit. Sem azt, hogy kit támogatnának, sem azt, hogy mit szólnak ehhez a nagy energiaszolgáltató cégek. Szerinte azonban a lakótelepen élők „itt és most megoldást” várnak, hiszen idén már háromszor sújtotta őket a távhődíjemelés, most lesz egy negyedik, és ez ellen védekezni sem tudnak. Felhívta a figyelmet arra, hogy a lakótelepen élők között nehéz különbséget tenni szociális alapon, mert nagyjából egy színvonalon vannak, ezért óriási tömegek járhatnak rosszul, ha kijelölnek egy virtuális határt. Emelkedik a távhődíj, a kompenzáció radikálisan csökken, ehhez képest a kormányfő 10 milliárdos segítségről beszél, ami nevetséges. Itt nem ilyen tételekről van szó – összegzett a fideszes politikus. A Fidesz és a KDNP korábbi javaslatának megfelelően most is azt tartaná jó megoldásnak, ha 20-ról 5 százalékra csökkentenék a távhő áfáját.
Katona Kálmán, az MDF országgyűlési képviselője úgy látja: a Robin Hood-adó tartósan nem old meg semmit. Pártja nevében azt mondta: a kormánynak nincs kialakult koncepciója a helyzet kezelésére. Az állampolgárokat kell támogatni, és nem az árakat. A rászorulókat kell támogatni, és nem az áron keresztül kell a támogatást nyújtani.