2008.09.11. 16:28
Megkezdődött az SZDSZ kétnapos frakcióülése
Csütörtök délután megkezdődött az SZDSZ parlamenti frakciójának kétnapos kihelyezett ülése a Fejér megyei Velencén.
A liberálisok frakcióülésének elejére még nem érkezett meg Eörsi Mátyás, Pető Iván és Gulyás József. A megbeszélésen több ügyvivő, például Csőzik László és Wittinghoff Tamás is részt vesz, és az MTI értesülései szerint ide várják John Emesét is. A kétnapos, zárt kapuk mögött zajló esemény eredményeiről a tervek szerint a szabad demokraták pénteken tájékoztatják a sajtót. Gusztos Péter frakcióvezető-helyettes az MTI-nek szerdán azt mondta, az első napon a képviselőcsoport a politikai helyzetet értékeli, különös tekintettel a szakértői kormány és az előrehozott választások körül kialakult helyzetre. Egyúttal értékelik Gyurcsány Ferenc Megegyezés című programjának szakpolitikai részleteit is.
A második napon, pénteken a jövő héten kezdődő őszi parlamenti szezon legfontosabb tartalmi kérdéseivel foglalkoznak majd. A politikus példaként említette az adóval, a költségvetéssel, a szociálpolitikával és a jogállamisággal kapcsolatos kérdéseket. Gusztos Péter az MTI kérdésére azt mondta, jelenleg nincs napirenden személyi kérdés, a megválasztott frakcióvezetőnek, Kóka Jánosnak és helyettesének december elejéig tart a mandátuma.