Hírek

2008.09.05. 18:38

Megalakul a Magyar Demokratikus Charta

A szervezők csak a megalakulás napján, szombaton teszik közzé a Magyar Demokratikus Charta alapítóinak és támogatóinak névsorát. Az MTI-nek pénteken a kezdeményezők közül többen is hangsúlyozták, hogy a charta nem egy szervezet, hanem egy állásfoglalás.

mti

Bauer Tamás, volt szabad demokrata országgyűlési képviselő úgy fogalmazott: a Magyar Demokratikus Charta a csatlakozók közös állásfoglalása a magyar demokrácia védelméről. Vitányi Iván szocialista politikus ehhez annyit tett hozzá, hogy társadalmi együttműködés kialakítására törekszenek, amely nyitva áll minden demokratikusan gondolkodó ember előtt. Nem a párttagság a lényeg - jegyezte meg. Mint mondta, a Magyar Demokratikus Charta az 1991-es Demokratikus Charta hagyományaira alapozva jön létre.

Az alapítókról egyik politikus sem akart nyilatkozni, ahogyan arról sem, kik vesznek részt a szombati alakuló ünnepségen. Az MTI úgy tudja, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ott lesz ugyan, de nem szólal fel. Sajtóinformációk szerint a Magyar Demokratikus Charta támogató között van Göncz Árpád volt köztársasági elnök, Rainer M. János történész, Debreczeni József közíró, Vágó István televíziós személyiség, valamint Vásárhelyi Mária szociológus.

Kolompár Orbán, az OCÖ elnöke az MTI-nek pénteken a tervezett rendezvényről nem kívánt részleteket elárulni, mindössze annyit mondott, csatlakozni kíván az 1991-es Demokratikus Charta eszmei  alapjaira épülő mozgalomhoz, és ott lesz a hétvégén a Művészetek  Palotájában, ahol ismertetik a Magyar Demokratikus Charta szövegét  és a csatlakozók névsorát. A távirati iroda úgy tudja, a Magyar Demokratikus Chartához több, a liberális párthoz köthető volt politikus is csatlakozott, az aláírók között pedig konzervatív gondolkodású közszereplők is vannak.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a július elejei melegfelvonulás másnapján a szélsőségek, az indulatok, az intolerancia elleni jogos  nemzeti önvédelmet kezdeményezett Magyar Charta néven. Eredetileg szeptember 6-ára gyűlést terveztek, később azonban a kormányszóvivő  jelezte, aznap alakul meg a Magyar Demokratikus Charta. A demonstráció csak ezt követően, szeptember 20-án lesz. A kormányfő erről az MTI-nek augusztusban úgy nyilatkozott: támogatja a szándékot, hogy ezen a néven szervezzék újjá magukat a  "demokraták" és ebben a kormánypolitika valamint ő maga sem vállal  közvetlen szerepet. A Fidesz már a miniszterelnök júliusi bejelentése után jelezte, nem vesz részt a gyűlésen, az SZDSZ pedig azt közölte, csak akkor lesz jelen, ha az esemény nem lesz pártrendezvény.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!