2008.09.02. 09:18
Hitelességdeficit
Ha Fodor Gábor joggal jegyzi is meg, hogy mind Gyurcsány Ferenc, mind a kabinet hiteltelenné vált, nem ugyanaz a helyzet, ha mindezt mint az SZDSZ első embere rója fel a kormányfőnek és csapatának..., elsősorban is azért, mert a hitelesség elvesztésében a liberális párt nagyon de nagyon vastagon benne volt.
Noha az ügyben megszólaló szocialista politikusok többsége szemmel láthatóan abban bízik, hogy az egykori koalíciós partner rövidesen egyfajta hátraarcot csinál majd, magam mindenképpen óva inteném az MSZP-t a túlzott optimizmustól. Mert bár a jelenlegi helyzet kétségkívül sokban különbözik a köztársasági elnök megválasztásával kapcsolatos históriától, annyi analógia mégiscsak fellelhető, hogy tudniillik a liberálisok ez idő szerint is valami hasonló pozícióba lavírozták magukat, mint annak idején..., és amennyire nem vezetett visszaút a Szili Katalinra mondott „nem”-től, most legalább annyira nem látszik lehetségesnek megváltoztatni a Gyurcsány Ferenc személyével, illetve az általa vezetett kormányban való újbóli szerepvállalással kapcsolatos álláspontot sem. Számomra egyébként nem elsősorban az az izgalmas, hogy a szocialisták hajlandóak lesznek-e megismételni a Medgyessy Péter esetében egyszer már bemutatott „vezéráldozatot” (a mai nyilatkozatok szerint nem, dehát ki tudja, mit hoz a holnap), azt meg pláne nem próbálom meg kitalálni, hogy Fodor Gábor SZDSZ-elnök vajon mit érthet a sokak által csak afféle „fából vaskarika”-ként emlegetett „szakértői kormányzás”-on..., sőt, még csak azok a lapértesülések sem érdekelnek, miszerint a liberális ügyvivők úgy másfél másodpercet se foglalkoztak a „Megegyezés” tartalmi részével, s kizárólag azon agyaltak, mi lenne jó a pártjuknak, s hogy milyen okokkal utasítsák el a Gyurcsány-tervet. Ezeknél a dolgoknál ugyanis lényegesen fontosabbnak gondolom a Fodor által felvetett hitelességi kérdést.
Mert ha Fodor Gábor (akit magam az egyik legkövetkezetesebb, az elveihez leginkább ragaszkodó magyar politikusnak tartok) teljes joggal jegyzi is meg, hogy az idők során mind Gyurcsány Ferenc, mind a kabinet totálisan hiteltelenné vált, s hogy ez „bénítja meg a kormány cselekvőképességét”, nem ugyanaz a helyzet, ha mindezt mint az SZDSZ első embere rója fel a miniszterelnöknek és csapatának..., elsősorban is azért, mert a hitelesség elvesztésében a liberális párt nagyon de nagyon vastagon benne volt. És bár dícséretes, hogy Fodor a költségvetésről úgy beszél, mint amelyet közösen rontottak el, ezért „közösen is kell megjavítani”, azt hiszem, a felelősség ennél jóval nagyobb. Merthogy a közbizalom megingásához nem csupán az őszödi beszéd vezetett, hanem például a szabad demokraták által irányított egészségügyi tárca sokszor kapkodó, egymásnak ellentmondó intézkedései, amelyek végére egy brutális népszavazási fiaskó tett pontot, de nyugdtan említhetnénk akár az elnökválasztási botrányt is, amely aligha tekinthető kizárólag a párt belügyének, hiszen az egész koalíciós kormány tekintélyét rombolta..., hogy más ügyekről ezúttal szó se essék. És ahogyan a választók nem felejtik el mindezt, úgy a liberálisoknak sem lenne szabad. Már csak azért sem, mert a hitelességet illetően az SZDSZ is komoly deficittel küzd. Ahogy az egész magyar politika.