Hírek

2008.09.19. 14:29

Hiller: évi 17 milliárd tehetséggondozásra

A kormány szerdai ülésén döntött a Nemzeti Tehetség Program rövid távú cselekvési tervéről és a program finanszírozását szolgáló nemzeti cselekvési alap létrehozásáról. Erről Hiller István oktatási és kulturális miniszter számolt be pénteken, a kormányszóvivői tájékoztatón.

BAMA

Hiller István kiemelte: a Nemzeti Tehetség Program elindításával a felhasználható források megkétszereződnek, hiszen a költségvetésben rendelkezésre álló összegeket még uniós források egészítik ki. Eddig az oktatási büdzsében a tehetséggondozásra különböző címeken 7,1 milliárd forint állt rendelkezésre. Ezt további 500 millió forint egészíti ki jövőre. A 2008–2009-es tanévben pedig a programra az uniós forrásokból évente 9-10 milliárd forint használható fel, azaz összesen e célra évente 17 milliárd forint áll rendelkezésre – mondta a miniszter.

A Nemzeti Tehetség Program az Új Tudás Program egyik központi eleme, civil és kormányzati együttműködés eredménye – szögezte le Hiller István. Mint rögzítette, a program egységes rendszerbe foglalja a már működő programokat, és elősegíti a tehetséges fiatalok felkutatását, valamint folyamatos támogatást nyújt. Hozzátette: a program felhasználása és alkalmazása a Nemzeti Tehetséggondozó Tanács véleménye alapján történik.

A miniszter ismertetése szerint a civil és szakmai egyetértésben született programot „majdnem teljes politikai egyetértés” övezi. Hozzátette: a nyár eleji négypárti parlamenti határozatot csak a Fidesz nem támogatta, ám azt máig nem tudni, hogy miért. A kormány tervei szerint a program végleges elfogadásáról október–novemberben dönt a parlament – jelentette be Hiller István. Szerinte ezt követően 2028-ig biztosított lesz a tehetséggondozás fejlesztése.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!