Hírek

2008.09.07. 19:00

Hamiltontól elvették a győzelmet, Massa a nyertes

Óvás után az eredetileg második helyen végző brazil Felipe Massa (Ferrari) nyerte a Forma-1-es világbajnokság idei 13. futamát, a vasárnapi Belga Nagydíjat, míg a brit Lewis Hamiltont (McLaren-Mercedes) szabálytalan manőver miatt megfosztották első helyétől, 25 másodperces büntetést kapott és így összesítésben a harmadik lett.

mti

Hamilton kezdhette az élről a 44 körös viadalt, de már a második körben elébe vágott az autósok elitkategóriájának világbajnokságán sorozatban negyedik belga sikerére hajtó, világbajnoki címvédő finn Kimi Räikkönen (Ferrari), aki a negyedik rajtkockából indult, s villámgyorsan befogta csapattársát, a másodikként rajtolt Massát. A harmadik helyről elstartolt finn Heikki Kovalainen (McLaren-Mercedes) ugyanakkor már az első kanyarban rontott, kisodródott a nedves-csúszós pályán, s még további öt pilóta követte őt a 7,004 km-es betoncsík eme pontján. Nagyobb baj nem történt, bár a hátulról a nyitány pozíciókeresése közben nagy ütést kapott olasz

A korábbi kétszeres világbajnok spanyol Fernando Alonso Renault-ját parádésan vezetve a hatodikról igen hamar a negyedik helyre ugrott előre, és Massát vette üldözőbe, miközben az élduó, Räikkönen és Hamilton alaposan elhúzott a többiektől. A 10. körben Kovalainen kilökte a Red Bull-os ausztrál Mark Webbert, okkal kapott ezért kiállásos büntetést, s a 7. helyről az „alvégbe” sorolt vissza. A verseny egyharmadánál a brazil Nelson Piquet kiszáguldott a pályáról, Renault-jával nekicsapódott a gumifalnak, a csúnya látványt azonban szerencsés vég követte, mert a balesetben nem esett baja.

Az első kerékcserék és üzemanyag-felvételek közepette érdemi változás nem történt, maradt a  Räikkönen-Hamilton-Massa-Alonso-Sébastien Bourdais (francia, Toro Rosso)-Robert Kubica (lengyel, BMW-Sauber) összetételű vezetőhatos.  Ugyanez volt a sorrend "félidőben", a 22. kör teljesítését követően is. A helyzet mit sem változott a folytatásban, az izgalmat egyharmaddal a vége előtt leginkább az jelentette, hogy elkezdtek sűrűsödni az esőt ígérő felhők a versenyzők feje felett, a kisebb módosulást pedig az, hogy a hatodik pozíciót Kubicától a Toro Rossót irányító német Sebastian Vettel vette át.

Hat körrel a zárás előtt megnyíltak az égi csatornák, igaz, először csak csepergett, majd rákezdett, s mind nagyobb adag csapadék zúdult az autósok nyakába. Öt kör volt még hátra, amikor Hamilton gyakorlatilag beérte Räikkönent, előzési helyzetet teremtve. Két kör volt vissza, amikor - ekkor már javában esett - meg is előzte, a finn azonban nem hagyta magát, próbált visszaelőzni, a nagy csatározásban mindketten ki-kicsúsztak, de vissza is jöttek a pályára, míg nem Räikkönen keresztbe állt, s a gumifalba ütközve befejezte a versenyt. Hamilton ugyanakkor benn tudta tartani autóját, s első helyen ért célba Massa és a BMW-Sauberrel pompásan hajrázó német Nick Heidfeld előtt.

A leintés után a versenybíróság megvizsgálta, hogy Hamilton szabályosan előzte-e meg finn riválisát. A brit végül 25 másodperces büntetést kapott, amivel a harmadik lett, és Massát hirdették ki győztesnek. A McLaren-Mercedes minden bizonnyal fellebbez a döntés ellen.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!