2008.09.20. 05:17
Főnököm jogtalanul visszatartja a fizetésemet
Olvasónk elmondta: hibázott munkája során. Amikor főnöke ezt észrevette, kijelentette: nem kapja meg a fizetését addig, amíg ki nem javítja a tévedéseket.
A munkáltató nem jelentheti ki csak úgy ukmukfukk, egyik pillanatról a másikra, hogy visszatartja a fizetésünket. Ezt a Magyar György és Társai Ügyvédi Irodában mondták el. Eljárást kell kezdeményeznie a munkavállalóval szemben, amit egyébként ő maga, a főnök is lefolytathat. A vizsgálat során dokumentálnia kell, milyen hibákat vétett a beosztott, és ezáltal milyen károk érték a céget. E kár mértékéig vonhatja őt anyagilag felelősségre.
Az eljárás végén a munkáltatónak alakszerű határozatot kell hoznia, amely tartalmazza a fenti fontos tényeket. Ez az írásos dokumentum a bizonyíték, hogy a munkavállaló hibázott, és hogy milyen bajokért felelős. Az tehát, hogy „nem kapsz fizetést, amíg nem hozod helyre a dolgot”, nem jogszerű eljárás, hanem gyerekes büntetés. Hasonlít egy kicsit az engedetlen gyerek kontra szigorú szülő szituációra. A gyerek, mondjuk rossz jegyet szerzett, mire a szülő rádörren: addig nem kapsz zsebpénzt, amíg ki nem javítod a kettesedet! Felnőttkorban ez már komikusan, sőt tragikomikusan hat. Hiszen a megélhetésünkről van szó.
Más kérdés, hogyha feketén-fehéren kimutatják, mit hibáztunk, s ezzel mekkora kárt okoztunk. Ilyenkor a munkavállaló átélheti saját felelősségét, és könnyebben elismeri, hogy fizetnie kell. Még akkor is, ha a kár netán nagyobb, mint a havi fizetése.
Ne engedjük, hogy a munkáltató bármit megtegyen velünk! Ismerjük meg jogainkat! Ne féljünk akár a végsőkig elmenni – öntudatos munkavállalókkal nem mernek packázni a munkaadók! A munkajogi bíróság ráadásul munkavállaló-párti.
