2008.09.18. 08:34
Fodor és Orbán újra találkozik
Csütörtök délután egyeztet egymással Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke és Orbán Viktor, a Fidesz vezetője.
A két pártelnök június 21-i találkozója után ez lesz a második alkalom, hogy tárgyalóasztalhoz ülnek. Az első találkozón a két pártelnök abban egyetértett, hogy cselekvőképes kormányra van szükség, de míg a Fidesz elnöke már akkor is az előrehozott választásban látta a megoldást, az SZDSZ vezetője ezt csak akkor tartotta lehetségesnek, ha sem a kisebbségi kormány cselekvési terve, sem pedig az ezt követő, a liberálisok által szorgalmazott szakértői kormány nem válna be. A mostani találkozót Fodor Gábor kezdeményezte. Az SZDSZ elnöke szeptember
8-án a Fidesz, a KDNP és az MDF elnökének írt levelében a szakértői kormány felállításáról kezdeményezett egyeztetést.
A csütörtöki megbeszélésen Fodor Gábor mellett az SZDSZ delegációjának tagja lesz Kóka János parlamenti frakcióvezető, valamint Gulyás József és Horn Gábor ügyvivő. A Fidesz-küldöttség pontos összetétele egyelőre nem ismert; június 21-én Orbán Viktor mellett Navracsics Tibor frakcióvezető és Varga Mihály alelnök volt jelen a találkozón.