Hírek

2008.09.06. 18:15

Eörsi Mátyás: demokráciában nem létezik szakértői kormány

Demokráciában nem létezik szakértői kormány - nyilatkozta Eörsi Mátyás, az SZDSZ országgyűlési képviselője szombaton Budapesten újságíróknak; a politikus szerint a pártoknak az ország előtt álló kihívásokról kell tárgyalni.

BAMA

„Szerintem szakértői kormány demokráciában nem létezik” - fogalmazott a képviselő kérdésre válaszolva a Magyar Demokratikus Charta megalakulását követően. Eörsi Mátyás elmondta, nem volt jelen az ügyvivői testület pénteki ülésén. Az SZDSZ ügyvivői testülete pénteken ugyanis úgy döntött, hogy elfogadja Gyurcsány Ferenc meghívását, de a megbeszélésen a szakértői kormányról akar tárgyalni a miniszterelnökkel. Gyurcsány Ferenc az MSZP elnökeként kedden kezdeményezett  közvetlen politikai tárgyalást az SZDSZ-szel arról, hogyan tudják "a  mainál szélesebb együttműködésben a parlamentben, esetleg a kormányban szolgálni Magyarországot".

Eörsi Mátyás elmondta azt is, hogy minden politikai pártnak a politika tartalmáról kell vitát folytatnia, arról kell tárgyalni, milyen javaslatok vannak az ország előtt álló számos gazdasági és szociális kihívásra. Szerinte azt kell megnézni, van-e olyan javaslat az asztalon, amelyhez többséget lehet szerezni a parlamentben. A képviselő úgy vélekedett, senkit nem érdekel az, hogy a pártok egymáson milyen fogást keresnek, milyen fogással akarnak hatalomra kerülni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!