2008.09.27. 13:08
Elnököt választ az MDF
Különösebb konfliktusok nélkül, rendben megkezdődött szombaton délelőtt Budapesten az MDF 22. országos gyűlése, amelyre végül beengedték Almássy Kornélt, a frakcióból kizárt korábbi elnökjelöltet.
[caption id="" align="alignleft" width="465"] Almássy Kornél végül bejutott a tisztújító gyűlésre - FOTÓ: KERÉK ÁGNES
[/caption]Az MDF országos gyűlésének kezdetén azért lehetett konfliktusokre számítani, mert Almássy Kornél előzetesen közölte, törvénytelennek, és semmisnek tekinti kizárását, és megjelenik a tanácskozáson. Az ő mandátumát végül igazolták is, és be is mehetett a terembe, viszont a budapesti választmány hét vele szimpatizáló tagját nem kapta meg mandátumát.
Dávid Ibolya pártelnök beszédében azt mondta, az MDF az egyetlen párt, amely megőrizte tisztességét, az egyetlen párt, amelyik fellép a korrupció ellen. A pártelnök keményen bírálta a bal-, és jobboldalt: mint mondta, az SZDSZ nem tudja eldönteni, hogy fiú-e, vagy lány, az MSZP-nek csak ötletei, és esszéi vannak, a Fidesz programja pedig annyira titkos, hogy ők maguk sem látják. Dávid Ibolya az MDF-et a megoldás pártjának nevezte. "Innen üzenem a politikai alvilágnak, nem félek, nem félünk, minket nem lehet félreállítani, bedarálni" - szögeztele a pártelnök. A Demokrata Fórum politikusa kijelentette, az MDF-nek 400 ezer biztos szavazója, ée közel egymillió szimpatizánsa van.
Az országos gyűlés ezt követően elfogadta Dávid Ibolya pártelnöki beszámolóját, a küldöttek a délután folyamán választják meg a párt elnökét. A tisztségre Dávid Ibolya az egyetlen jelölt.
Boross Péter szerint, amikor az előrehozott választás esélye lóg a levegőben, akkor nem megfelelő az időpont a vezetőváltásra. Bár az normális, ha valaki az MDF-ben úgy véli, más vezetőre van szükség, ám ennek időpontja most nem megfelelő - mondta a gyűlésen MDF korelnöke, hozzátéve, hogy az országgyűlési választások után egy-másfél évvel lehet ezt megtenni. A 80. életévét a közelmúltban betöltött politikus úgy vélte, most olyan helyzetben van az ország, olyan állapot alakult ki, amikor ott lóg a levegőben az előrehozott választás esélye. Ekkor súlya van a személyeknek. Tudomásul kell venni, hogy csak politikai súllyal, ismertséggel lehet a versenyt felvenni a politikai arénába - jelentette ki Boross Péter, hozzáfűzve, aki ezzel nincs tisztában, az árkot ás az MDF-ben. A politikus azt mondta, hogy "a magyar belpolitikai életben a kádárista örökséget hordozó szocialista párt agóniájának" vagyunk tanúi. Úgy vélte, csak a másik oldal ronthatja el, hogy ez az agónia ne legyen végleges. Közölte: a történelem elvégezi munkáját, még akkor is, ha a másik oldal radikális elemekkel tarkított. Soha az MDF-re akkora szükség nem volt, mint most, amikor korszakváltás, "rezsimváltás" küszöbén állunk - szögezte le Boross Péter.
Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke - meghívott vendégként - arról beszélt, hogy egy megosztott, önmarcangoló Magyarország nem tud érdemben tenni a határon túli magyarokért, ezért az erdélyi magyarok számára fontos, hogy oldódjon a magyar belpolitikában érzékelhető feszültég. Mint mondta, a magyar belpolitika a határon túlról úgy látszik, hogy ezek az események túlságosan lefoglalják a magyarországi pártok figyelmét. Ez alól az MDF a kivétel - tette hozzá, majd közölte: az MDF-ben mindig élni fog Antall József üzenete, a 15 millió magyar képviselete.
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke arról beszélt, a vajdasági magyarok számára fontos, hogy Magyarország erős ország legyen, ezért fontos, hogy a magyar belpolitikai élet konszolidálódjon. Ebben fontos szerepe van az MDF-nek - vélekedett. Csáky Pál, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke és Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség korábbi elnöke levélben üdvözölte az országos gyűlést, míg a brit konzervatív párt képviselője, a konzervatív árnyékkormány minisztere, Mark Francois személyesen szólt a küldöttekhez.