Hírek

2008.09.23. 14:47

Demeter szappanoperáról beszélt

A fideszes Demeter Ervin szerint a titkosszolgálati miniszter az adatgyűjtési ügyben kreált „szappanoperával” a Fideszt akarja célkeresztbe állítani. Az Orbán-kormány egykori titokminisztere keddi budapesti sajtótájékoztatóján ugyanakkor elismerte, hogy személyesen és telefonon is szokott beszélni az ügyben érintett UD Vagyonvédelmi Zrt. vezetőjével.

mti

Demeter úgy fogalmazott: Szilvásy György producer szappanoperájának eddig csak egyes részleteit láthattuk, azt is csak kiszivárogtatva, kalózkiadásban, most azonban – utalt a nemzetbiztonsági bizottság keddi ülésére – kezdődik a házi bemutató, zárt ajtók mögött. Szerinte ennek a szappanoperának az a lényege, hogy a Fidesz kerüljön a célkeresztbe, a zárt ülés pedig lehetőséget ad az utána nyilatkozó Szilvásy Györgynek a csúsztatásokra, hamis sejtetésekre.

Kérdésre válaszolva Demeter Ervin elismerte: három-négy hónaponként előfordul, hogy a korábban a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) főigazgató-helyettesként dolgozó Horváth Józseffel, az UD Zrt. vezetőjével telefonon és személyesen is beszél. Ilyenkor természetesen szóba kerül, hogyan működött akkor az NBH és hogyan működik most, szóba kerülnek szakmai kérdések is. Ám szerinte ebben semmi kivetnivaló nincs két olyan ember között, aki ezen a területen dolgozott. Annak kell bizonyítani, hogy ez nem rendjén való dolog, aki rágalmakat fogalmaz meg – így Demeter.

Arra a felvetésre, hogy az UD Zrt.-vel kapcsolatban nyolc hónapja nyomoz az NBH, így valószínűleg a cég vezetőinek telefonjait is lehallgatták, a fideszes képviselő azt mondta: a maga részéről hozzájárul minden telefonbeszélgetés teljes és vágatlan közléséhez, amit az UD Zrt. bármelyik tagjával vagy vezetőjével folytatott. Nem lehet olyan felvétel, amely számára kellemetlen lehet.

Titkosszolgálatok a politikában?

A fideszes képviselő szerint egyre erősödik a gyanú, hogy a titkosszolgálatok részt vesznek a politikai események alakításában. Holott a titkosszolgálatokat távol kell tartani a politikai küzdelmektől, mert egyébként könnyen a „politikai banditizmus” területén találják magukat. Az MDF-re utalva megemlítette, hogy a titkosszolgálatok a demokráciában elfogadhatatlan módon nyíltan beavatkoznak az egyik ellenzéki párt elnöki küzdelmébe.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!