2008.09.09. 17:28
A Szerencsejáték Zrt. is bekerülhet az Új Tulajdonosi Programba
A Szerencsejáték Zrt. is bekerülhet az Új Tulajdonosi Programba (ÚTP) – tájékoztatta az újságírókat egy háttérbeszélgetésen Budai Bernadett.
A kormányszóvivő elmondta: a kérdésben a kormánydöntés szeptember 30-ig születhet meg. Az ÚTP, amelynek célja a lakosság széles körének tulajdonhoz juttatása állami társaságokban, egyelőre a villamos művekbe (MVM), a villamos rendszert irányító Mavirba, továbbá az ÁAK autópálya-kezelőbe kívánja a lakossági befektetőket bevonni.
A sajtóeseményen elhangzott: az ÁAK-ban jövő május 31-ig, a Mavirban szeptember 30-ig, az MVM-ben pedig november 30-ig zajlik majd le a tulajdonvásárlás. A megvételre bocsátott – és a tőzsdére kerülő – tulajdon az ÁAK és az MVM esetében az összes részvény 25 százaléka mínusz egy darab lesz, a Mavir esetében viszont egyelőre nincs eldöntve; 25 százalék mínusz egy, illetve 50 százalék mínusz egy részvény az alternatíva.
Az elképzelések szerint a részvényeket országos hálózattal rendelkező bank vagy banki konzorcium fiókjaiban lehet majd jegyezni, de mód lesz internetes vásárlásra is. A kedvezmények egyike, hogy – 250 ezer forintos összeghatárig – lehetőség lesz részletfizetésre. A teljes összeget a vásárlástól számított három éven belül kell majd megfizetni. További kedvezmény, hogy azok, aki legalább öt évig megtartják a papírjaikat, mentesülnek az árfolyamnyereség-adó megfizetése alól, három év után pedig egy bónuszrészvény jár minden tíz papír után.
A szabályozáson múlhat a profit
A programba bevont állami tulajdonú cégek nyereségességét„külső” tényezők is befolyásolják, elsősorban is a mindenkori piaci szabályozás – hívják fel a figyelmet egy nem elhanyagolható kockázatra a lapunk által megkérdezett tőzsdei elemzők. Úgy látják, az említett cégek csak részben működnek piaci viszonyok között, ezért mindig is erős lesz az állami befolyás bennük vagy körülöttük.
– tájékoztatta az újságírókat egy háttérbeszélgetésen Budai Bernadett. M. S. A szabályozáson múlhat a profit A programba bevont állami tulajdonú cégek nyereségességét
„külső” tényezők is befolyásolják, elsősorban is a mindenkori piaci szabályozás – hívják fel a figyelmet egy nem elhanyagolható kockázatra a lapunk által megkérdezett tőzsdei elemzők. Úgy látják, az említett cégek csak részben működnek piaci viszonyok között, ezért mindig is erős lesz az állami befolyás bennük vagy körülöttük. A Szerencsejáték Zrt. is bekerülhet az Új Tulajdonosi Programba (ÚTP) – tájékoztatta az újságírókat egy háttérbeszélgetésen Budai Bernadett. -->