Hírek

2008.08.24. 13:46

Megindult a vasúti forgalom a Keleti pályaudvaron

Újraindult a vasúti közlekedés a Keleti pályaudvaron, azt követően, hogy vasárnap délelőtt bombariadó miatt ki kellett üríteni az állomást; a menetrend szerinti közlekedés csak éjjelre állhat helyre teljesen - tájékoztatta Sigulinszki Tibor, a MÁV szóvivője az MTI-t.

MTI

A tűzszerészek átvizsgálták az állomást, nem találtak robbanószerkezetet, így megindulhatott a vonatközlekedés. Az elővárosi vonatok várhatóan már a délutáni, a távolsági vonatok csak az éjszakai órákban közlekedhetnek menetrend szerint - hangsúlyozta Sigulinszki Tibor.

A bombariadó miatt másfél órán át állt a közlekedés a Keletiben, a pályaudvarról minden vonatot ki kellett húzni külső vágányokra és az utasoknak is el kellett hagyniuk az állomás területét. Az érkező vonatok közül az elővárosiak Kőbánya felső, illetve Rákos állomásról fordultak vissza, a távolsági, InterCity és a nemzetközi vonatok szomszédos állomásokon várakoztak - mutatott rá a szóvivő. A korlátozás közvetlenül mintegy 40 vonat utasait érintette - tette hozzá.

A héten a vasárnapi már a második bombariadó volt a Keleti pályaudvaron, csütörtökön is ki kellett üríteni az állomást hasonló fenyegetés miatt. Egyik nap sem találtak robbanószerkezetet a tűzszerészek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!