Hírek

2008.08.22. 09:26

Letakarították az árvízi hordalékot

A Tiszán és mellékfolyóin júliusban kialakult árhullám elleni védekezésben kivették részüket a közmunkások is

Forrás: MTI

A Tiszán és mellékfolyóin júliusban kialakult árhullám elleni védekezésben kivették részüket a közmunkások is; foglalkoztatásukról, a legjobbak képzéséről adott összefoglalót az MTI-nek Bodnár Gáspár, a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (FETIKÖVIZIG) vezetője.

Elmondta, hogy már 13 éve szerveznek közmunkát. Az idén május 19-től 420 munkanélkülivel indult a fél évig tartó közmunka, a munkaügyi központ segítségével.

"Olyan embereket alkalmazunk, akik a leghátrányosabb helyzetű településeken élnek, alig van esélyük az elhelyezkedésre" - mondta az igazgató. "Összesen 89 településről verbuválódtak a közmunkások." Kilencven százalékuk segédmunkás, harmaduk roma származású. Az irányítási feladatokra képzett brigádvezetőket, sőt felsőfokú végzettséggel rendelkezőket tudtak felvenni.

Az idei közmunkaprogram kiemelt célja volt a FETIKÖVIZIG-nél a véderdők ápolása, pótlása, a belvízelvezető csatornák kaszálása, iszapolása, továbbá a zsilipek, átereszek karbantartása.

Nem várt feladatként jelentkezett a júliusi árhullám, amely hihetetlenül sok hulladékot sodort magával. Ugyanis a vízgyűjtő ukrán és román területein jóformán egyáltalán nem folyik szervezett szemétszállítás, így többnyire az árterületen található a kommunális hulladék lerakója. Az idei árhullám becslések szerint ezer köbméter műanyag flakont és ötezer köbméter egyéb hulladékot sodort magával. Az árhullám levonulása után a közmunkások a folyók mellett 160 teherautónyi üres flakont és más szemetet szedtek össze.

A vízügyi közmunka-program része 63 olyan segédmunkás képzése, akikre a következő időszakban is számítanak. Közülük 48-an egy vizsgához kötött 140 órás tanfolyamon kaphatnak bizonyítványt. Azok közül pedig, akik tavaly megkapták az alapképzést, 15-en gát- és csatornaőri vizsgát tehetnek.

"Közmunkásainkat 69 ezer forintos alapbérrel foglalkoztatjuk, a felsőfokú végzettségűek 115 ezer forint havi bért kapnak" - mondta Bodnár Gáspár igazgató. "A program teljes költsége 325 millió forint, amiből 130 millió az önerő" - tette hozzá.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!