Hírek

2008.08.29. 10:51

Jövőre megduplázódik a polgárőrség költségvetési támogatása

Kiss Péter kancelláriaminiszter közlése szerint az idei jelképesnél több, de nagyságrendinek nem nevezhető növekmény után jövőre megduplázódik a polgárőrség költségvetési támogatása.

mti

A politikus erről pénteken beszélt a Készenléti Rendőrség budapesti objektumában az Országos Polgárőr Szövetség elnökségi ülésén. Ezt részletezve elmondta, hogy a 2009. évi költségvetési tervek 150 millió forintos támogatást tartalmaznak az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium, százmilliót a Miniszterelnöki Hivatal részéről, és lesznek források az úgynevezett egyedi programokra is, ilyen például a kistelepülések biztonsága. A miniszter úgy értékelte, hogy az egész köztársaságnak fejet kell hajtania a sok tízezer polgárőr tevékenysége előtt, ők nem félelmet gerjesztenek, konfliktusokat teremtenek és masíroznak, hanem konfliktusokat oldanak meg, előznek meg és nyugalmat sugároznak.

Kiss Péter felhívta a figyelmet: vannak magukat nemzetinek nevező szervezetek, amelyek félelmet és konfliktust gerjesztenek, masíroznak, pedig aki ismeri Szent István intelmeit, az tudja, hogy a hazafiság a közösség erősítését és nem megbontását jelenti. Kiss Péter abban is nagy jelentőséget tulajdonított a polgárőrségnek, hogy erősíti a társadalom bűnmegelőző képességét. A költségvetési támogatás kapcsán a miniszter hangsúlyozta: ha fegyvert értelemszerűen nem is, de "pénzt és paripát" azért kívánnak adni a polgárőröknek, javítva lehetőségeiket például a kommunikáció és a mobilitás területén is.

Túrós András nyugállományú rendőrtábornok, a Polgárőr Szövetség elnöke beszámolt arról, hogy 2008-at a közterületi bűnmegelőzés évének nyilvánították. Mint kifejtette: egyrészt tartalmazza ezt a rendészeti tárca programja, másrészt az Országos Rendőr-főkapitányság is - különösen a rendőrhiány miatt - ilyen kéréssel állt elő, és a lakosság ugyancsak ezt igényli a legjobban. Cseh István alelnök arról beszélt, hogy különösen a bűnözéstől erősen fertőzött körzetekben koncentráltak a rendőrséget segítő bűnmegelőzésre, lakás- és üzletbetörések, autófeltörések tetteseit derítve fel. Hozzáfűzte: az idegenforgalmi szezonban tevékenységük kiterjed az üdülőhelyekre, főleg a szabad strandokra, ahol a tolvajlások megelőzése mellett az is előfordult, hogy életmentést is végeztek polgárőrök.

Az alelnök szomorúnak nevezte azt az egyre terjedő jogsértéstípust, amikor fiatalokból álló társaságok szándékosan rongálnak műemlékeket, műtárgyakat, padokat és játszótereket. Az elnökségi tagok közül többen érveltek a rendőrség és a polgárőrség együttműködésének fokozása mellett, mondván, tevékenységük így lenne igazán eredményes, mert a polgárőr nem hatósági személy, "és nem is akarja eljátszani", hogy az lenne.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!