Hírek

2008.08.12. 14:19

Csárdás és nemzeti szalmakalap a vízilabdacsarnokban

A piros-fehér-zöld tábor jóvoltából elképesztő hangulat uralkodik a magyar válogatottak fellépésein az olimpiai vízilabdatornának otthont adó Jingtung uszodában.

mti

A jó másfél szektort megtöltő, mintegy 200 néző már fél órával a magyar–görög férfimeccs előtt zászlókkal és kürtökkel felfegyverkezve hangolt a lelátón valamint a büféknél, amikor pedig a házigazdák tüzes csárdással kedveskedtek nekik a hangszórókból, ujjongva táncra perdültek. A helybéliek – kiegészülve a maroknyi göröggel – elkerekedett szemekkel figyelték a rögtönzött előadást, amelynek csak a csapatok bemutatása tudott véget vetni.

Az előny növekedésével – a nyitónegyed után 7-2 állt az eredményjelzőn – egyre erősebben harsogott az „Itthon vagyunk!”, a „Játszik a csapat!” és a „Benedek Tibi!” a támadások végén, egy-egy szép védést követően pedig természetesen Szécsi Zoltán kapust  éltették. A lobogók alapján többek között Körmendről, Andrásfáról, Gyöngyösről vagy éppen Hévízről sok ezer kilométert repült hívek begyakorolt élőképeket is bemutattak: vezényszóra jobbra, balra, majd előrehajolva biztatták a Kemény-legényeket.

„Három barátommal ez már sorozatban a negyedik olimpiánk, 1992 óta kísérjük mindenhova a magyarokat. A slágereseményekre, például a kézilabdára, vízilabdára, vívásra természetesen van jegyünk, a többire pedig a Long Maiban lévő szálláson veszünk mindig az előző napon” – mesélte az MTI-nek Böszörményi Zoltán dunaújvárosi gépészmérnök, aki társaival együtt nemzeti szalaggal átkötött szalmakalapban feszített. A becses – amúgy Olaszországban vásárolt – fejdísz általános feltűnést és derültséget kelt, amelyet számos fénykép és interjú is bizonyít.

A belépő nélkül maradt magyarok sem esnek kétségbe, mivel úgy is  számtalan megoldás kínálkozik a bejutásra. A lejárt jegyek egymás felé fordítva például számos ellenőrt megtévesztenek, de ennél is célravezetőbb a „told meg-módszer”. A kapuban felgyülemlett szurkolóknak ugyanis valaki kiadja a fenti parancsot, a felvigyázók nem tudnak mit kezdeni az (illegálisan) beözönlő tömeggel, közben a belépővel rendelkezők hátulról készségesen előrenyújtják tikettjeiket, hogy valamit azért el lehessen tépni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!