Hírek

2008.08.14. 15:21

Bárándy felülvizsgálná a vagyongyarapodási vizsgálatok szabályait

A vagyongyarapodási vizsgálatok szabályainak felülvizsgálatát szorgalmazza Bárándy Gergely, az MSZP országgyűlési képviselője, aki ez ügyben írásbeli kérdéssel fordult Veres János pénzügyminiszterhez csütörtökön.

MTI

Újra kellene gondolni az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hatóság (APEH) eljárási szabályait, mert az eljárás több helyen is ütközik a jogelvekkel, és sokszor irracionális követelményeket támaszt – indokolta a szocialista képviselő az írásbeli kérdést az MTI-nek. Bárándy Gergely a problémák között említette, hogy volt, amikor a hivatal nem fogadott el bizonyító erejű magánokiratokat, de arra is volt példa, hogy ügyvéd által ellenjegyzett papírt sem fogadtak el. A képviselő szerint ez ellentétben áll az okirati hitelesség elvével.

Bárándy Gergely azt sem tartja elfogadhatónak, hogy az APEH eljárásaiban megfordul a bizonyítási teher. Nem az a helyzet, mint minden közigazgatási, büntető vagy polgári eljárásban, hogy annak kell bizonyítania a jogsértést, aki azt állítja, hogy elkövették – fogalmazott. Az MSZP-s politikus elmondta: az adóhatóság becslési eljárást alkalmaz akkor is, amikor a tényállást még nem derítette fel teljes körűen. Mint mondta, a bíróságokon a másodfokú eljárásban hatályon kívül kell helyezni olyan ítéletet, ahol az elsőfokú bíróság tényfelderítési kötelezettségének nem tett eleget. APEH-eljárásokban azonban ez nincs így – jegyezte meg.

Bárándy Gergely azt mondta, semmi mást nem javasol, mint azt, hogy a más jogágakban működő elveket a vagyonosodási vizsgálatnál is tartsák be. „Annyira kiszámíthatatlan az APEH működése a vagyonosodási vizsgálatok kapcsán, hogy az, aki nem követett el jogsértést, annak is görcsbe rándul a gyomra, amikor megkap egy APEH-os levelet, mert tart attól, hogy még ha abszolút jogszerűen járt is el mindig, nem fogja tudni bizonyítani” – fogalmazott a politikus. Az MTI-hez is eljuttatott dokumentumban a képviselő arra vár választ, hogy a pénzügyminiszter szükségesnek látja-e az adóhatóság vagyongyarapodási eljárásokkal kapcsolatban kialakult gyakorlatának értékelését és újragondolását.

Támogat-e a miniszter egy olyan jogszabály-módosítást, amely a becslési eljárás feltételévé tenné, hogy az adóhatóság a tényállást teljes körűen felderítse – kérdezte Bárándy Gergely. Az írásbeli válaszra a házszabály szerint 15 napon belül kell válaszolnia a Pénzügyminisztériumnak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!