A magyar jeti

Bevallom őszintén, ez a magyar adó- és járulékcsökkentési történet engem leginkább a jetire emlékeztet, már amennyiben erről is, arról is  szívesen beszélünk, de amelyeket talán soha meg nem látunk. Ámbár az sem kizárt, hogy tévedek, és a kormány – ahogyan azt a most felröppent hírek sejtetni engedik – néhány napon belül mégiscsak mutat nekünk valami jetifélét, amikor is előáll az adórendszer átalakításával kapcsolatos elképzeléseivel..., de azért szerintem ne legyünk túlzottan optimisták. És nemcsak azért, mert a kiszivárgott (kiszivárogtatott?) információk az adózás tekintetében már messze nem „érdemi” változtatásokról, hanem „korrekciókról” szólnak (ami, ugye, nagyjából a nesze semmi, fogd meg jól kategória), sőt, még csak nem is amiatt, mert a szabad demokraták kormányzati pozícióban sem tudtak elérni semmiféle eredményt ezen a téren, hanem amiatt a merev és elutasító magatartás miatt, amelyet a pénzügyi kormányzat tanúsított a közelmúltban napvilágot látott adóreform-tervekkel szemben. Emlékezzünk csak az Oriens pénzügyi tanácsadó  négy fiatal közgazdászának általam is tárgyalt elgondolásaira, avagy a Big Four-ként aposztrofált négy nemzetközi könyvvizsgáló cég által letett anyagra, amelyben – egyebek között – szja-csökkentés, áfaemelés, az eva, az ekho és a szolidaritási adó eltörlése szerepelt, s amely két-négy esztendő leforgása alatt mintegy 1100 milliárd forinttal mérsékelte volna az adóterhelést..., tehát nagyjából annyival, mint amennyit a liberálisok tartanak szükségesnek, s amennyire a nyári közgazdász-vándorgyűlés szakemberei tettek javaslatot a Gyurcsány-kabinetnek is megküldött levelükben.

Ezeknek az ötleteknek azonban az adócsökkentés mértékén túlmenően is volt egy közös tulajdonságuk..., jelesül, hogy a Veress János vezette pénzügyi tárca (ergo a kormány) mindegyiket szinte gondolkodás nélkül söpörte le az asztalról, nem utolsó sorban például azzal az indoklással, hogy tudniilik azok súlyosan sértenék a nyugdíjasok, illetve a kiskeresetűek vélt vagy valós érdekeit. Hogy aztán ez az érvelés minden esetben megállta-e a helyét, azt természetesen nem könnyű eldönteni, bát annyi kétségtelen, hogy egy-egy adóreformot lényegesen egyszerűbb az íróasztal mellett, mintegy „laboratóriumi körülmények” között – ráadásul különösebb felelősség nélkül – kiagyalni, semmint kormányzati pozícióban, hús-vér emberekkel „dolgozva” végrehajtani. És itt kanyarodnék vissza ahhoz a korábbi kijelentésemhez, miszerint magam nem sokat várok a kabinet gazdaságélénkítő javaslataitól (bennük az adózást érintő ügyekkel), dacára annak, hogy azokat minden valószínűség szerint egyfajta „nagy durranás”-ként akarják majd „eladni”. Ugyanis nem hiszem – és ebben a liberálisoknak igazat kell adnom –, hogy a szocialistákban most lenne annyi bátorság, amely az adózás  valóban átfogó és érzékelhető (hadd ne mondjam: radikális) átalakításához kellene. Ezt mutatják a referendum óta eltelt hónapok alibizései, az inkább a pártszimpátia alakulására, semmint a célszerűségre figyelő döntések, nem is beszélve a majd minden „fronton” végrehajtott visszavonulásról. Az idő meg különösen nem az adóreformnak dolgozik, mivel a magyar politikának korántsem az a legfőbb ismérve, hogy a választások közeledtével egyre merészebb és merészebb lépésekre szánja rá magát. Úgyhogy arra a magyar jetire egy darabig még várnunk kell.