Üzlet és korrupció

Hazudnék, ha azt állítanám, hogy a csodálkozástól tátva maradt a szám, amikor a jól ismert korrupcióellenes szervezet, vagyis a Transparency International (TI) legújabb helyzetelemző tanulmányának hazánkra vonatkozó megállapításait meghallottam..., utóvégre azon tényleg csak az operettszínpadi naívák lepődnek meg, hogy kies honunkban az üzleti élet alfája és omegája a korrupció. Különösen igaz ez akkor, amikor az üzleti szféra a kormányzati és az önkormányzati szektorral kerül kapcsolatba, ugyanis – amint azt a TI magyarorországi tagozatának igazgatója kijelentette – „...a közbeszerzési törvény kiskapui, a nem működő lobbitörvény és a rosszul működő csődtörvény” valósággal rendszerszerűvé teszi a honi korrupciót. Mindezt csak erősíti a politikusok és az önkormányzati tisztviselők viszonylagos alulfizetettsége, az önkormányzatok likviditási gondjai, a személyi összefonódások, a kulturális beidegződések, hogy az e jelenség letörésére irányuló politikai akarat hiányáról már ne is beszéljünk. Az ügy különös pikantériája egyébként, hogy miközben a Transparency egy sajtótájékoztató keretében ismertette a tanulmányban szereplő állításokat, azon közben idehaza két, a szervezet által szóvá tettekhez kapcsolódó ügy legújabb fejleményei is foglalkoztatták a közvéleményt, illetve a politikai élet szereplőit.

Ott van mindjárt a több okból is elhíresült Nyirbogát polgármesterének, egyben fideszes országgyűlési képviselőjének a dolga, akit jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntettével vádolnak, mivel a gyanú szerint fejlesztési forrásokból mintegy 40 millió forintot játszott át egy helybéli vállalkozónak. Megtudni azonban nemigen fogjuk, mi az igazság, azt, hogy bűnös-e Simon Miklós avagy sem, pártja ugyanis bejelentette, nem szavazzák meg mentelmi jogának felfüggesztését, mert „Veres János bosszújához” nem nyújtanak segítséget. Hogy aztán tényleg ez-e az ok, avagy itt is annak a bizonyos – a Transparency által említett – politikai akaratnak a hiányáról van szó, nem világos, akárcsak Juhász Ferenc MSZP-elnökhelyettes, egykori honvédelmi miniszter esetében, akinek villaépítési ügyét mostanság vizsgáltatja párttársa és tárcabéli utódja, Szekeres Imre. És bár Juhász azt mondja, „biztonsági okokból” kellett éppen azzal a Toma-Bau Zrt-vel felújíttatnia és és átalakíttatnia a házát, amely amúgy folyamatos megrendeléseket kapott (kap?) a honvédelmi minisztériumtól, a dolognak van egy-két szépséghibája. No, nem az, hogy az ilyen akciók már az Orbán-kormány ideje alatt is vígan folytak (mert ez inkább Juhász verzióját erősíti), hanem például az, hogy – lapállítások szerint  – a Toma-Bau szorgoskodott az egyik tábornok barátja ausztriai szállodájának felújításánál is..., amit ugye, a legnagyobb jóindulattal sem lehet biztonsági okokkal magyarázni.

Nem folytatom (bár bőven lehetne), hiszen talán ennyi is elég annak bizonyítására, hogy a Transparency egyfelől egyáltalán nem becsülte túl a magyarországi korrupció méreteit, másfelől meg abban is igaza volt, hogy mindez „rendszerszerűen” működik. Figyelemre méltó tény az is, hogy amíg a közép-kelet-európai országokban 2001-2007 között átlagosan négyről öt pontra javult a korrupciós értékelési index (a 10-es a legjobb), addig idehaza „csak” stagnálásról lehet beszámolni. Aminek ráadásul   örülnünk kell..., elvégre romolhatott is volna.