Tömegjelenetek az idei POSZT-on

Az eső alaposan rányomta a bélyegét a VIII. Pécsi Országos Színházi Találkozó első napjaira. Temérdek szabadtéri program maradt el. Este még az a légballon sem szállt fel, ami azt illusztrálta volna, hogy a békéscsabai színház felszálló ágban van. A Király utcán sem lehetett korzózni, és közben mustrálgatni, ki mindenki érkezett Pécsre. A teraszokon is megritkult az élet, hogy aztán amikor jobbra fordult az idő, annál inkább kihasználja a lehetőséget mindenki, és hajnalig tartó diskurzusokban, eszme- és rögeszmecserékben vegyen részt. Az idei díszvendég Bodrogi Gyula volt, akiről kis fotókiállítás is nyílt a Kamaraszínház előterében. Bár a Nemzet Színésze ezúttal Pécsett nem lépett színpadra, de a kiállítás megnyitóján, Jordán Tamással együtt, az alkalomnak megfelelően, viccesre áthangszerelve, jelenetet adtak elő a Lear királyból. Pestiként fájlalom, hogy a fővárosban nincs olyan remek, mediterrán hangulatú sétafikálásra, evésre, ivásra is alkalmas hely, mint Pécsett a székesegyháznál, ahol sokáig nyitva vannak a lacikonyhák és temérdek bódéban jóféle bort mérnek. Ez is hozzátartozik a fesztiválhoz, nem csak az előadások, persze azok a legfontosabbak.

Idén bekerültek a versenyprogramba olyan, a szakmában is kevéssé ismert, fiatalokból álló együttesek, mint amilyen például a KoMa. Igazi szegénylegényszínházat csinálnak, civil ruhában játszanak, díszletet nem használnak, kellékként mindössze néhány narancsra van szükségük. De éles szemmel látják a világot. Gúnyt űznek a média felszínességéből, a mindennapi életünk rutinosságából, fásultságából, élvezettel teli szemtelenséggel görbe tükröt tartanak elénk Garaczi László Plazma című darabjának segítségével, Göttinger Pál rendezésében. Kevesen férnek be az előadásukra. Ez több alkalommal is gondot okozott, a fesztiválkitűzővel elvileg szabadon látogatható volt bármelyik off program. De gyakran előfordult, hogy többen kívül rekedtek. A Bárka Színház Frankenstein-terv című produkciójára például mindössze ha ötvenen fértünk be. Jordán Tamás fesztiváligazgató szerint jövőre már nem engednek olyan előadást a versenyprogramba, amelyre nem juthat be legalább száz néző. Nem tudom, ez jó megoldás-e, hiszen szomorú tendencia ugyan, de tény: több izgalmas produkció születik kis színházakban, mint a kísérletezésnek kevés teret engedő nagyokban. Inkább az lehet a megoldás, hogy ezeket az előadásokat nem egyszer-kétszer, hanem többször mutassák be. Kár lett volna például Pécsett nem játszani a Frankenstein-tervet, mert a szereplők, Monori Lili, Derzsi János, Rába Roland, Frecska Rudolf, lúdbőröztetően érzékeltetik benne, hogyan válunk a mindennapokban mi is szörnyetegekké.

Vidnyánszky Attila viszont azon rendezők közé tartozik, akik kimondottan szeretik a nagyszínpadot, a gondosan komponált tömegjeleneteket. Erre az Úri muri debreceni előadásában jócskán nyílik alkalom. Hatalmas mulatások, lerészegedések, kiborulások vannak a több mint négyórás produkcióban, amiben sokak bánatára nem Cserhalmi György játszotta a közismert Móricz-hőst, Csörgheő Csulit, mert betegségéből lábadozóban még nem bírta volna a fizikai megterhelést. De Gáspár Tibor bravúros beugrással megmentette az előadást. A versenyprogramban is sok fiatal mutatkozhatott be, az off programban számos főiskolás-, egyetemistaprodukciót láthattunk. Elmondható, hogy az idei POSZT a feltörekvő generációknak adta a legnagyobb lehetőséget.