Nyugdíjasriogató

Nem kell hozzá különösebb matematikai előképzettség, hogy az ember könnyedén kiszámolhassa, a közel hárommillió magyarországi nyugdíjas bizony könnyedén képes lenne eldönteni bármely választást, ha egyszer együvé szavazna. Mindez persze, nem más, mint afféle értelmetlen és céltalan okoskodás, hiszen tudvalévő, hogy az idős emberek tábora sem egységes, már amennyiben elkötelezett kormánypártiakból és megrögzött ellenzékiekből áll. Noha az arányokat illetően nem mernék saccolgatni (korábban a szépkorúak zöme a az MSZP-t támogatta, de hogy mi a jelenlegi helyzet, azt a fene se tudja), tény, hogy a szocialistáktól kezdve, a Fideszen át, egészen a demokrata fórumig valamennyi párt nagyon komoly erőfeszítéseket tesz a nyugdíjasok kegyeinek elnyeréséért. Ennek aztán van egy viszonylag kultúráltabb formája, az úgynevezett mézesmadzag-politika, amikor is mindenki ígér fűt és fát (ekkora meg akkora emelést, századik havi nyugdíjat, és így tovább), és persze, van a bunkóbb – ám mostanság gyakrabban és szívesebben alkalmazott – változata, ami nem más a jövőtől rettegő idősek véget nem érő riogatása. Hogy aztán ez a módszer hatásos-e, arról fogalmam sincs, de tartok tőle, hogy igen (különben mi a fenéért csinálnák), s hogy manapság tényleg azoknak van nyert ügyük, akik képesek ráhozni a frászt a zömmel  kiszolgáltatott  emberekre.

Azoknak, akik szerint mindez puszta fikció, figyelmükbe ajánlnám az elmúlt napok történéseit, még pontosabban az a véget nem érő polémiát, amely az MSZP, valamint a Fidesz–KDNP pártszövetség között zajlik, s amelyet a nyugdíjak „befagyasztásával” összefüggő, Orbán Viktornak tulajdonított kijelentések indítottak el. A szocialista párt ugyanis – amely addig szinte minden téren védekezésre kényszerült – nyomban felismerte a lehetőséget, s a Kéri-féle találkozóról megjelent legelső híradásokkal szinte egyidőben indította el a „védjük meg Orbánéktól a nyugdíjasokat” fedőnevű akcióját, amelynek nem is titkolt üzenete: ha az ellenzék kerül hatalomra, jaj az időseknek, legalábbis anyagilag. És a jelek szerint ez utóbbi tételt kívánja bizonyítani az a másfél millió szórólap is, amellyel a szcialista párt napokon belül „támad”, s amely arról informálja a gyanútlan embereket, hogy tudniillik, ha az Orbán-féle elképzelések szerint működne a nyugdíjemelés, ma átlagosan nem 82 ezer forintot vinne a postás, hanem 58-at. Ám még mielőtt a címzettek megkönnyebbülten felsóhajthatnának, hogy „jaj, de jó, hogy a Feri, nem pedig a Viki”, máris érkezik a KDNP szórólapja, amely viszont azt meséli el, hogy a Gyurcsány-kormány 2007-ben minden nyugdíjastól 30 ezer forintot vett el („jaj, de kár, hogy a Feri, nem pedig a Viki”). 

És bár kétségkívül nagyon jókat lehetne derülni a pártok izzadságszagú erőlködése láttán, nekem valahogy mégsincs kedvem az ilyesmihez. Nem is tudom..., talán azért, mert nem feltétlenül tartom szórakoztatónak, amikor a politika az élemedett korú, amúgy is örökös bizonytalanságban élő emberek félelmeire játszik.