Hírek

2008.02.22. 06:07

Véget ér a Szeszélyes

Véget ér a Szeszélyes. Antal Imre, aki évtizedekig a műsor arca volt, az utolsó adásban már csak régi felvételeken szerepel majd.

Fábos Erika

[caption id="" align="alignleft" width="196"] Antal Imre Ihos Józseffel is együtt nevettette a tévénézőket
[/caption]A nagy múltú televíziós szórakoztató show-műsor, a Szeszélyes, a végéhez közeledik. A Szeszélyesből – klasszikus címén Szeszélyes évszakokból – 24 év alatt 205 adás készült, 211 színészt foglalkoztatott, és nézők milliói tekintették meg a produkciókat. A készítők rendhagyó búcsúműsorral készülnek. Csonka András sem a szokásos módon, hanem csak röviden köszönti a nézőket és a nagybeteg művészt.

„Direkt csak egy rövid bevezetőt tervezünk, mivel Antal Imre nélkül elképzelhetetlen a Szeszélyes – mondta Csonka András. – Nagyon fontos pontja az életemnek, hogy együtt dolgozhattam vele. Régóta szerettem volna Imrével forgatni, hiszen azon túl, hogy remek ember, ő mindig egy élő televíziós legenda volt a szememben. Ez alapvetően egy vidám, szórakoztató műsor. A színházban sem látszódhat a színészeken a szomorúság, ha felmegy a függöny. Most mindenki azért drukkol, hogy Imre meggyógyuljon, és azon dolgozunk, hogy ha ez lesz az utolsó Szeszélyes, akkor méltó befejezése legyen a több évtizede sikeres műsornak.”

Antal Imre

1935. július 30-án született Hódmezővásárhelyen.

1959-ben végzett zongoristaként a Zeneakadémián. Pályafutása azonban derékba tört. Ezután került a televízióhoz. A Halló fiúk, halló lányok című ifjúsági show és a szilveszteri műsorok vezetése hozta meg számára az ismertséget. 24 évvel ezelőtt indult a magyar televíziózás máig egyik legnépszerűbb műsora, a Szeszélyes évszakok, amelyet ő vezetett.

A színész azt is elmesélte, hogy most az egész stáb azon dolgozik, hogy a valaha volt legjobb adást állítsák össze. Ebben az epizódban Antal Imrét már nélkülözniük kellett. Mivel azonban nélküle nincs Szeszélyes, archív anyagról szerepel az adásban. Antal Imre egyhetes klinikai kezelés után hétfőn elhagyhatta a Semmelweis Egyetem Radiológiai és Onkoterápiás Klinikáját. A művész betegsége azonban annyira előrehaladott, hogy haza nem mehetett, egy nappali gondozóintézetbe került.

1959-ben végzett zongoristaként a Zeneakadémián. Pályafutása azonban derékba tört. Ezután került a televízióhoz. A Halló fiúk, halló lányok című ifjúsági show és a szilveszteri műsorok vezetése hozta meg számára az ismertséget. 24 évvel ezelőtt indult a magyar televíziózás máig egyik legnépszerűbb műsora, a Szeszélyes évszakok, amelyet ő vezetett. Antal Imre Ihos Józseffel is együtt nevettette a tévénézőket -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!