Hírek

2008.02.17. 17:58

Vállalkozásoknak kedvező adólépések

Sajtóhírek szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök több konkrét adócsökkentési javaslatot is bejelent mai évértékelő parlamenti beszédében. Fő csapásirány a vállalkozói terhek enyhítése.

Europress-összeállítás

„A gazdaság gyarapodását, a foglalkoztatás növelését elősegítő adókönnyítésekre van szükség” – hangsúlyozta Kékesi Tibor, az MSZP frakció költségvetési munkacsoportjának tagja a valószínűsíthető intézkedéseket firtató kérdésünkre. A járulékok csökkentése már régóta vezérfonala az adómérséklési terveknek, de a konkrét lépések csak lassan körvonalazódnak. A Gazdasági Versenyképességi Kerekasztal szerint 8-10 százalékos járulékcsökkentésre lenne szükség. Veres János pénzügyminiszter ezt megvalósíthatatlannak tartja. Egy százalékos járulékcsökkentés ugyanis 80 milliárd forintot vinne el az államkasszából. A tárcavezető korábban több fórumon hangoztatta, mindössze százmilliárd forintos mozgásteret lát a költségvetésben az adóterhek mérséklésére. A kormánypártok kevésbé óvatosak: 250-300 milliárd forintot is áldoznának erre a célra a jövő évi büdzséből.

A járulékok általános csökkentése helyett elképzelhető, hogy az alacsony foglalkoztatottságú, elmaradott térségekben működő vállalkozások kapnának kedvezményeket. „Ezzel a lépéssel többszörös hatást lehetne kiváltani, az ország egészére nézve előnyös lenne, ha a leszakadó térségekben növelni lehetne a foglalkoztatottak számát” – hangsúlyozta érdeklődésünkre Kékesi Tibor. Véleménye szerint a konkrét lépések csak a március 9-ei népszavazás után válnak ismertté. Sajtóértesülések szerint felmerült: az egyéni vállalkozók régi vágyát teljesítené a kormány azzal, hogy igénybe vehetnék a jelenleg csak a magánszemély adózókra vonatkozó adójóváírást, s járulékkedvezményeket is kapnának. „Az egyedi tehercsökkentés révén csupán a kisvállalkozások versenyképessége növekedne, az egész országé aligha” – mutat rá Zara László, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Szövetségének elnöke.

Kétségkívül kedvező lépés lenne a tőkeerős vállalkozások számára, ha a híreszteléseknek megfelelően eltörölné a kormány a nyereséges cégeket és az évi bruttó 6,7 millió forintnál többet kereső magánszemélyeket terhelő 4 százalékos különadót. Az idei évre a társas vállalkozóktól 170,6, a magánszemélyektől 26,9 milliárd forintot vár a kormány. Ennek megszüntetése mellett tehát szűk százmilliárd forint maradna a további adócsökkentésekre. Felmerült, hogy a különadó eltörléséből származó bevételkiesés egy részét úgy pótolnák, hogy 18 százalékra emelnék fel a jelenleg 16 százalékos általános társasági adókulcsot.

Válság ellen megtakarítás-ösztönzés

Az öt évnél hosszabb lejáratú pénzügyi megtakarításokból származó tőkejövedelmeket mentesíteni kellene a kamat- és árfolyamnyereség-adó alól – szorgalmazzák a magyar tőkepiac és pénzpiac vezetői a Veres János pénzügyminiszternek küldött, nyílt levelükben. A javaslat célja, hogy a megtakarítások növekedésével a hazai pénzügi rendszer olcsó forrásokat biztosíthasson a vállalatok és az államháztartás finanszírozásához.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!