Hírek

2008.02.27. 09:21

Postai és Szerencsejáték részvényt vehetünk

Gyurcsány Ferenc szerint jó befektetés lesz az új tulajdonosi program, néhány év alatt megsokszorozódhat az állami cégek részvényeinek értéke.

mti

A kormányfő a TV2 Mokka című műsorában megerősítette, hogy a Magyar Villamos Művek Zrt., a Szerencsejáték Zrt., a Magyar Posta Zrt. és az Állami Autópályakezelő Zrt. benne lehet az új tulajdonosi programban. Hozzátette: a Volán társaságoknál nem gondolkodik ebben a konstrukcióban.

A program részleteiről a miniszterelnök elmondta, hogy a tervek szerint egy ember legfeljebb egymillió forintnyi részvényt jegyezhetne, 10-15 százalékos kedvezménnyel. Jegyzéskor a teljes összeg 5 százalékát, nagyjából 40 ezer forintot kellene befizetni. Gyurcsány Ferenc szerint "ha jól csinálják", akkor 4-5-8 év alatt az egymillió forintnyi részvény 5-10-20 milliót is érhet.

A műsorban a kormányfő a Déli Áramlat nevű gázvezeték magyarországi szakaszával kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a csütörtökön aláírni tervezett orosz-magyar megállapodással szemben csak a magyar ellenzéknek van, Washingtonnak és Brüsszelnek nincs kifogása.

A Déli Áramlat - mint mondta - évente több tízmilliárd forintot hozhat Magyarországnak, de ennél is fontosabb szempont az gázellátás biztonságának kérdése. Úgy fogalmazott, hogy talán a magyar ellenzék is megérti: nagyobb biztonságot jelent, ha Magyarországra nem egy, hanem legalább két vezetéken érkezik a földgáz.

Kitért arra: nem mond igazat az ellenzék, amikor azt állítja, hogy a kormány ezer forintra emeli a vizitdíjat. "Nincs ilyen terv, 2010-ig nem fogjuk emelni a vizitdíjat" - jelentette ki. A kormányfő hangsúlyozta: március 9-én elmegy szavazni és nemmel voksol. Gyurcsány Ferenc a műsorban arról is beszélt, hogy a következő hónapokban nem tervez kormányátalakítást.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!