2008.02.21. 19:11
Nem oszlattak Terézvárosban
Nem szavazta meg a terézvárosi képviselő-testület a helyi Fidesz-frakció által indítványozott feloszlatási javaslatot csütörtökön délután.
Verók István (MSZP), a VI. kerület polgármestere elmondta, hogy a feloszlatási indítványt 13 nem és 9 igen szavazattal utasította el a képviselő-testület. Az ülésen egy fideszes és egy MDF-es képviselő nem vett részt. A polgármester szerint a Fidesz olyan „dologgal akarta szembesíteni a koalíciót, amelyet a saját időszakából örökölt”. Az Andrássy úti paloták, a Hunyadi téri vásárcsarnok és a Nagymező utcai mélygarázs ügye a fideszes vezetés alatt indult el, ezeket a jelenlegi városvezetés megörökölte – tette hozzá.
Illés Zoltán, a Fidesz terézvárosi szervezetének elnöke viszont elmondta: nagyra értékeli, hogy az MSZP-SZDSZ többség egyáltalán napirendre tűzte a feloszlatás kérdését, „ugyanakkor azt gondolom, hogy ezzel a döntésükkel azt jelzik, hogy ugyanúgy kívánják folytatni az ügyek bonyolítását a kerületben, mint ahogyan azt eddig tették”. A sorozatos ingatlanbotrányok következménye 2010-ben, az önkormányzati választásokon realizálódhat – tette hozzá.
Közben feljelentette a terézvárosi polgármestert az a vállalkozó, aki nemrég vitába keveredett a kerületi önkormányzattal a cége által bérelt üzlethelyiség miatt. Hűtlen kezeléssel vádolja a polgármestert, mert szerinte neki tudnia kellett arról, hogy törvénytelen boltjának bérleti szerződése. A polgármester viszont rágalmazás miatt akarja feljelenteni a cég vezetőjét.