Hírek

2008.02.18. 15:24

MTV: az Ablaké a Családbarát Médiáért e havi díja

Családbarát Médiáért díjat kapott egy riportjáért a Magyar Televízió (MTV) Ablak című műsorának szerkesztősége - tájékoztatta a köztévé hétfőn az MTI-t. A tavaly ősszel alapított elismerés honlapja szerint havonta egy alkotónak ítélik oda a díjat.

BAMA

Az MTV közleménye szerint az érdekvédelmi magazin azzal a riporttal nyert, amelyben egy rendkívül rossz anyagi helyzetbe került családot mutatott be - a tudósítás nyomán pedig megváltozott a família sorsa: ismeretlenek és régi ismerősök jelentkeztek, hogy segítsenek a szinte reménytelen helyzetbe került embereken. Mint írják: a Média a Családért Alapítvány és a Képmás magazin díját az a nyomtatott cikk vagy elektronikus műsor kaphatja, amely a családot mint értéket mutatja be, és a nehézségek megoldásához nyújt  segítséget. A díjat októberben az Elle magazin, novemberben a Duna Televízió, decemberben pedig a Magyar Rádió Vendég a háznál című műsorának egy-egy anyagáért ítélték oda - áll az elismerés internetes honlapján.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!