Hírek

2008.02.27. 17:27

Messze van még az egyetértés

Nem támogatják a szakszervezetek a kormány által tervezett adómódosítási elképzeléseket. A javaslatok ugyanis a magas jövedelműeknek kedveznek, s növelik az alacsony keresetűek terheit.

Tóth Marcella

Hozzátennének, illetve elvennének egyes elemeket a munkáltatói és a munkavállalói oldal szövetségei a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök által ismertetett adóváltoztatási javaslatokból. Az első javaslat a szuperbruttósítás, amelynek lényege, hogy a jövőben a munkáltató bérköltsége lenne a bruttó bér. Ez azt jelenti, hogy a munkavállaló bruttó keresetét megtoldanák a 32 százalékos munkaadói járulékkal és a havi 1950 forintos egészségügyi hozzájárulással, s ez lenne az új bére. Így minden személyi jövedelmet terhelő adót és járulékot a munkavállaló fizetne. Emellett változnának az szja-kulcsok is: 20, 30, illetve 35 százalékos mértékek lennének.

A második variáció fő eleme, hogy a személyi jövedelem adó (szja) alsó kulcsa 2,5 millió forint éves kereset alatt 20, afölött pedig 30 százalék lenne. A harmadik változat szerint a munkáltatói bérjárulék 20-22 százalékra csökkenne először a legfeljebb tíz embert foglalkoztató cégeknél, majd évente bővülne a kedvezményezettek köre.

„A munkavállalók, s nem a munkáltatók terheit kellene csökkenteni” – mondta el kérdésünkre Hanti Erzsébet. A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) gazdaságpolitikai ügyvivője hozzátette: az eddigi tapasztalataik szerint ugyanis ha a foglalkoztató terhei csökkentek, azt lenyelték a vállalatok, s nem emelték a dolgozók bérét. Nem tartják elfogadhatónak a személyi jövedelemadóban tervezett változtatásokat sem, mivel azok a több milliós éves fizetésűeknek kedveznek, ellenben a legalacsony keresetűek terhe növekedne. Ugyanezen indok miatt nem tartja elfogadhatónak az MSZOSZ a szuperbruttósítást sem.

„A vállalkozók érdekeltek az élőmunka terheinek csökkentésében, s külön örülünk, hogy felmerült a szolidaritási adó megszüntetése is” – mondta el érdeklődésünkre Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára. Szintén elősegítheti a foglalkoztatást, hogy három évig járulék és társasági adó mentességet kaphatnak majd a 47 hátrányos helyzetű kistérségben működő cégek, ha úgynevezett Start Régió Kártyát kiváltó dolgozót alkalmaznak. Az új járulékmentességet biztosító kártyát a tartós munkanélküliek, a szociális segélyezettek, s az alacsony iskolai végzettségűek válthatják majd ki.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!