Hírek

2008.02.26. 10:42

Feljelentették Alföldit

Nyugalom című játékfilmje egyik jelenete miatt „megrontás” gyanújával ügyészségi feljelentést tett Alföldi Róbert rendező ellen egy ismeretlen civil szervezet - írja a Népszabadság.

BAMA

A Szövetség a Tisztességért Bizottság beadványa azokra a jobboldali és bulvárlapokban megjelent vádakra hivatkozik, amelyek szerint fajtalanságot, illetve vérfertőzésre utaló közösségellenes cselekményt mutat be a film. A történet szerint a felnőtt fiatalember főhős (Makranczi Zalán) kényszeres közelségben él idős, egyedülálló édesanyjával, az egykor ünnepelt színésznővel (Udvaros Dorottya), nem tud tőle elszakadni. A film bevillant néhány gyerekkori jelenetet, például a 8-10 éves fiú megmasszírozza, megmossa anyja lábát. Egy ilyen egészen rövid snittben a gyerek keze a combon nyúlik fölfelé a bugyihoz, de itt vágás következik.

A Magyar Nemzet, a Magyar Hírlap és több bulvárújság, világhálós portál a közelmúltban fölháborodottan utasította vissza a jelenetet, volt, ahol pedofilnak nevezték Alföldit. A Népszabadság szerint e hecckampányt követi a mostani följelentés, amelynek kiegészítését kérte a kerületi ügyészség a rendőrségtől - tudta meg a lap Borbély Zoltán ügyésztől, a Legfőbb Ügyészség szóvivőjétől. Tizenöt napon belül kell dönteni a nyomozás elrendeléséről vagy a feljelentés elutasításáról.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!