Hírek

2008.02.15. 12:29

Dzsudzsák: nemzetközi kupameccsen is a mezőny legjobbja

A Hollandiába igazolt magyar szélső továbbra is szárnyal. Dzsudzsák Balázs, a PSV Eindhoven játékosa szerdán végigjátszotta Helsingborgs elleni, 2-0-ra megnyert UEFA-kupa mérkőzését. Gólt ugyan nem lőtt, ám az UEFA honlapján őt választották a mezőny legjobbjának.

BAMA

[caption id="" align="alignleft" width="180"] Néhány meccs után már közönségkedvenc
[/caption]Az Magyar Labdarúgó Szövetség honlapján közölt interjúban elmondja, édesanyja pörköltje volt a „dopping” a kupameccs előtt.
 
- Örülök, hogy a nemzetközi kupában is jól mutatkoztam be új együttesemben, és különösen nagy elismerés számomra, hogy én lettem a mérkőzés legjobbja - mondta az mlsz.hu-nak a volt debreceni támadó. - Még sosem voltam nemzetközi meccsen a mezőny legjobbja - na, nem mintha túl sok ilyen lenne már mögöttem. Szerda este jól játszottunk, sikerült gyorsan gólt szereznünk. Ezután is voltak helyzeteink, kapufánk, és végül kétgólos előnyt szeretünk a visszavágóra. Bízom abban, hogy ez elég is lesz a továbbjutáshoz.

- Az eddigi hét holland bajnokiján három gólt szerzett és két gólpasszt adott. Mit gondol, képes az idény végéig megtartani ezt a lendületet?

- Remélem, igen. Többen kérdezték már, mi a titka, hogy ilyen jól megy a játék a PSV-ben, de igazából semmi. Egyszerűen nagyon motivál, hogy egy Európa-szerte elismert csapat tagja lehetek, és igyekszem ennek megfelelően készülni és teljesíteni. Érkezésem után rögtön bizalmat kaptam, ami nagyon feldobott, és szerencsére sikerült is élnem a lehetőséggel. Állok a kihívások elé, ha a formám nem esik vissza, nem történhet baj.

- A szurkolók között máris kedvencnek számít. Sűrűn osztja az autogramokat?

- Nagyon jó érzés, hogy idegenként máris ennyire szeretnek. Ez igen nagy szó, mert akit itt szeretnek, azt nagyon sokáig nem felejtik el. Éppen a napokban jártam a klub shopjában, ahol az eladó megkérdezte tőlem, ismerem-e Kiprich Józsefet, tudom-e, milyen remek játékos volt. Őt a mai napig nagyon tisztelik, ami azért is hatalmas elismerés, mert az Eindhoven egyik legnagyobb riválisában, a Feyenoordban futballozott.

- Kiprich négy éve légióskodott, amikor 1993-ban aranyérmet szerzett a Feyenoord tagjaként. Ön már fél év után holland bajnok lehet...

- El ne kiabáljam, de nagyon jó lenne, ha így történne. Jó esélyünk van az első hely megszerzésére, és remélem, végig tagja leszek a csapatnak. A vezetők bíznak bennem, a szurkolók szeretnek, szerda este is kórusban kiabálták a nevem - édesapám, aki itt volt a meccsen, nagyon meg is hatódott. Ő is megdicsérte a teljesítményemet, de mondtam neki, hogy ez most kizárólag az ő érdeme, mert a Helsingborgs ellen attól a pörkölttől játszottam jól, amit hosszú idő után végre megint ő főzött nekem...

- Válogatottbeli társaival tartja a kapcsolatot?

- Hogyne, telefonon és interneten szinte mindenkivel kapcsolatban vagyok. A legtöbbet Juhász Rolanddal beszélünk, ő itt van tőlem száz kilométerre, sokszor találkozunk is. Szerdán mindketten UEFA-meccset játszottunk, este el is meséltük egymásnak a történteket.

- Nemzeti csapatunk március 26-án Szlovéniát fogadja. Mit vár a mérkőzéstől?

- Természetesen győzelmet. A múlt héten a szlovákok ellen nem remekeltünk, de a hibáknak éppen az ilyen meccseken kell megmutatkozniuk, és ezeken tudjuk gyakorolni a csapatjátékot is. A mai magyar válogatott ígéretes, minden tagja egymásért, a csapatért, a közös sikerekért hajt. Nagyon remélem, hogy ezt az eredményeink is bizonyítják majd.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!