Nem ismerem a csalódás fogalmát

[caption id="" align="alignleft" width="250"] Szereplőként állni a színpadon, teljesen más, mint amikor emberekért felelek
[/caption]– Milyen érzés volt prózai szerepben szerepelni, tánc nélkül?
– A színpad természetes közeg számomra. Az volt a cél, hogy az olyan minőségű legyen az előadásom, amilyet a tánc területén megszoktam. Ez iszonyatos feladat elé állított, hiszen semmit sem tudtam a színészi szakmáról.

– Az öreg hölgy szerepét eredetileg Galambos Erzsi játszotta volna. Miért esett Zsótér Sándor rendező választása mégis önre?
– Az újságból tudom, hogy Galambos Erzsi kiszállt a darabból. Nem beszéltünk erről, nem firtattam az okokat. Zsótér azt mondta nekem, hogy az Operából hazafelé menet egyszercsak eszébe jutottam, így lett enyém a szerep.

– Mit szólt a felkéréshez? Nem lepődött meg?
– Nagyon régóta szerettem volna Zsótér Sándorral dolgozni, érdekel az a fajta színház, amit ő csinál. Örültem a megkeresésnek, de nem tudtam, alkalmas vagyok-e a feladatra. Három nap próbaidőt kértem, hogy kiderüljön tudok-e prózát mondani. Az első napot kettesben töltöttük Zsótér Sándorral, a második nap már ott volt Méhes Csaba is, a József Attila színház főrendezője, aki szintén szerepel a darabban. A harmadik nap már az egész társulat előtt próbáltam. Egy hétbe tellett, amíg rájöttem arra, hogy melyik számomra a legmegfelelőbb szövegtanulási módszer. Kérdezősködtem, sok technikai tanácsot meghallgattam, majd kitapasztaltam. Szerettem a Zsótér hangját, az előmondás sokat segített, hallás után sokkal egyszerűbb memorizálni.

– Mi volt a legnehezebb feladat?
– A beszédtechnika, izgalmas hangszínen beszélni. Érdekes helyzet volt, mert a rendező nem amatőr színészt kért fel, hanem profi táncost, akinek nincs tapasztalata a színjátszás területén. Bár a színházzal mindig volt kapcsolatom, koreográfusként számos darabban működtem közre.

– Beváltotta a rendező a hozzá fűzött reményeit?
– Nem ismerem a csalódás fogalmát, mert csak olyan emberrel dolgozom együtt, akiben hiszek. Zsótérral még nem volt tapasztalatom, de a munkáit ismertem, és azokon keresztül az ember látja, hogy dolgozik, hogy gondolkodik, hogy komponál meg egy előadást, és mi van mögötte tartalmilag, érzelmileg. Lenyűgöző személyiség. Nem lehet eltántorítani attól, amit a fejébe vesz. Szellemes a próba közben, szórakoztatja a környezetét és magát is. Teljes erőbedobással dolgozik, végig csinálja az egész társulat munkáját. Professzionális teljesítményt nyújtott, pedig olyan helyzetbe hozta magát, amelyben neki sincs gyakorlata, hiszen én egy másik művészeti ágat képviselek.

– Ki tudott lépni saját szakmájából? Nem nézte koreográfusi szemmel a darabot?
– Színésznőként álltam a színpadon, nem táncosként vagy koreográfusként. Szereplőként állni a színpadon, teljesen más, mint amikor emberekért felelek. 

– Hogyan fogadták táncos kollégái, hogy színésznőnek állt?
– Fogalmam sincs, négy hétig nem beszéltem senkivel. Teljesen lekötött a próba. A társulatommal, az LA Dance Companyval sem írtunk ki előadást. Nem szoktam egy időben két dolgot csinálni, csak a szerepre koncentráltam. De nem szerintem nem is az én prózai szerepem az érdekes, nem hiszem, hogy emiatt jönne be a közönség az előadásra.

– Ön mit emelne ki belőle?
– Fantasztikus a fordítás, kemény, szigorú, mai nyelvezete van. Igazi kortárs színházat láthat a néző, és ez maximálisan vonzza az embereket.

– Hogy készült a szerepére? Megnézett régebbi feldolgozásokat?
– Amióta elvégeztem a Balett Intézetet gyakorlatilag csak kortárs táncban vettem részt, ami azt jelenti, hogy a klasszikus hierarchiák, megoldások teljesen ismeretlenek. Nekem nincs szerepálmom sem, mert olyan alkotókkal dolgoztam, akik teremtik a művészetet. Megalkotják a saját figurájukat, történetüket és nem a klasszikus irodalomból merítenek. Semmilyen szinten nem érint meg, hogy kik játszották eddig ezt a szerepet. Nekem ezzel nincs dolgom. Ez az előadás más, már műfaját tekintve is, hiszen gyakorlatilag Zsótér Sándor egy kortárs operát komponált a darabból.

– Kedvet kapott a színjátszáshoz?
– Ez nem kedv kérdése. Ráadásul még nagyon friss ez a szerep. A folytatás a jövő kérdése.

Névjegy:

1961-ben született, és 1980-ban diplomázott az Állami Balettintézet klasszikus balett szakán. 1986-ig a Markó Iván vezette Győri Balett magántáncosa volt, majd szabadúszó lett. 1989-ben Finnországba ment, ahol a Helsinki Városi Színház szólistája, majd a Finn Nemzeti Operaház szólótáncosa lett. 1992 óta ismét itthon dolgozik. 1995-ben megalakította a La Dance Companyt, emellett több filmhez és színházi előadáshoz készített koreográfiát. 2002-től a Színház- és Filmművészeti Egyetem Mozgástanszékét vezeti.