Lánya őrzi Ruttkai örökségét

– Gyerekként csak annyit érzékeltem szüleim sok munkájából és hihetetlen népszerűségéből, hogy amikor velem voltak, akkor is sokan odajöttek, és idegenekkel kellett osztozkodnom rajtuk – emlékezett Gábor Júlia. – Amikor bevittek a színházba előadásokra, ültem a nézőtéren és azt láttam, hogy mindenki nekik tapsol, őket szereti, én pedig tudtam, hogy ők engem szeretnek legjobban. A kamaszkor aztán nehezebb volt, később pedig már mindent pontosan értettem.

Annak ellenére, hogy Gábor Júlia gyermekkorában szülei – Gábor Miklós és Ruttkai Éva – a legnépszerűbb és legfoglalkoztatottabb színészek voltak Magyarországon, sosem érezte magát elhanyagolt gyereknek.

–  Mindkét nagymamám velünk lakott, így velem mindig törődött valaki. Persze nem az átlaggyerek és az átlagcsalád életét éltük. Mintha elvált szülők gyereke lettem volna, hétvégentente akarták pótolni azt az időt, amit nem töltöttek a velem hét közben. Minden hétvégén állatkertbe, vidámparkba, kirándulni vittek. Azt hiszem, másfajták a szüleimmel kapcsolatos élményeim, mint a legtöbb gyereknek: ha ők velem voltak, akkor körülöttem forgott a világ. Mindig az volt az érzésem, hogy mi ketten egyidősek vagyunk anyuval. Nagyon szerettek engem és én ezt tudtam, éreztem is.

A két színészlegenda lánya még akkor is lámpalázas volt, ha egy iskolai ünnepségen pár mondatot el kellett mondania. Így annak ellenére, hogy a színház világa mindig is vonzotta, soha meg sem fordult a fejében, hogy színész legyen.

– Már éretlen fejjel is úgy gondolkodtam erről, hogy színésznek lenni akkor jó, ha tehetséges az ember és sikerei vannak – mondta Gábor Júlia.

– A színészet jelen időben zajlik és mindig úgy hittem, hogy ha valaki nem nagy színész, akkor az boldogtalan. A tehetség – más esetekben és a szüleimnél is ezt tapasztaltam – sokféleképpen jelenik meg. Anyukám és apukám sem csak a színészetben voltak tehetségesek. Nagyon szépen rajzolt, énekelt és táncolt mindkettőjük. Belőlem mindenféle tehetség hiányzik. Viccesen egyszer mondtam is apukámnak, milyen szerencse, hogy az eszéből hagyott valamit nekem. Anyukámtól az optimizmusát és a derűjét örököltem, és azt, hogy tele volt energiával.

Az egyébként, hogy ők voltak a szüleim, boldogság nekem, de sokszor volt nehéz. Rengeteg előítélettel kellett megküzdenem. Pont ezért sok időbe telt, amire megtaláltam önmagam. Ha jól emlékszem, akkoriban leginkább azzal voltam elfoglalva, nehogy észre vegyenek. Sokszor szerettem volna egy lenni a sok közül. Ez pedig a színészettel összeegyeztethetetlen.

Ruttkai Éva Szilveszter napján lett volna nyolcvan éves. Az évforduló alkalmából a Vígszínház emléktáblát helyezett el a házon, amelyben együtt élt Latinovits Zoltánnal. Átadták a Ruttkai emlékgyűrűt, és fotókiállítás is nyílt Keleti Éva Ruttkai fotóiból. Ám az a színháztörténeti emlékszoba, amelyet Gábor Júlia férjével, Szigethy Gáborral rendezett be még 1989-ben és 2002-ben bezárt, most, az évfordulóra sem nyílt ki. A relikviák - Ruttkai és Latinovits személyes tárgyai mellett Dayka Margitról, Szendrő Józsefről, Gábor Miklósról szóló és általuk írt levelek, kéziratok, rajzok, fotók - ruhásszekrényekben várják jobb sorsukat.