Koszosan nincs út

Azt mindenki tudta, hogy a hajléktalanok egyfajta éjszakai melegedőnek használják a budapesti tömegközlekedési eszközöket, csakhát a BKV eddig semmiféle hajlandóságot nem mutatott arra, hogy megkíséreljen valamit változtatni a kétségkívül nem túl ideális állapotokon. A hezitáláson persze, nem is nagyon csodálkozhatunk, végtére is egy olyan problémáról van szó, amely nem kevés empátiát követel meg, hiszen annak hiányában igencsak mellé lehet fogni. Nos, a jelek szerint a cég most elszánta magát, s lépett. Hogy hatásosat, abban egy pillanatig sem kételkedem, de nekem mégis fenntartásaim vannak az ötletet illetően. A vállalatnál ugyanis azt találták ki, hogy a jövő esztendőtől az éjszakai járatokon őrök ügyelnek majd a közlekedés rendjére, kultúráltságára, akik még az érvényes jeggyel rendelkezőket sem engedik majd felszállni, ha fennáll a veszélye, hogy azok a ruházatukkal vagy más módon beszennyezhetik a járművet, illetve mások öltözékét.

Az ügy első ránézésre egyszerűnek, az intézkedés meg korrektnek látszik, de ha jobban (és főleg: előítéletek nélkül) belegondolunk, már nem ennyire tetszetős ez az egész. Természetesen eszem ágában sincs vitatni a BKV-nak azt a jogát, hogy megvédje a tulajdonát és az utasait, ám az említett megoldási módot – amely a cég szerint egyébként nem a hajléktalanok ellen született (?!) – mindezek dacára is szerencsétlennek tartom. Jó lenne például tudni, hogy a buszokon, a villamosokon,  a metrókocsikban posztoló őrök vajon milyen kritériumok alapján döntik el,  melyik ruházat szennyezett és melyik nem, ki számít ápoltnak és ki nem. Vagy azt, hogy ki van megfelelő higiéniás állapotban, azaz kitől remélhető, hogy nem rondítja össze a járművet és a mellette utazókat. (Nem akarok gusztustalan lenni, de egy Pierre Cardin-öltönyben éppen úgy lehet hányni, mint teszem azt egy szakadt ballonban.) Továbbá azt is elárulhatná valaki, mi a garancia arra, hogy a minden bizonnyal nem pszichológus végzettségű (ellen)őrök nem mondjuk egy kisnyugdíjast aláznak meg, összetévesztvén a szegénységből adódó rosszul öltözöttséget az elhanyagoltsággal. És ez  csak néhány a számos, megválaszolatlan kérdés közül.

Minthogy volt alkalmam egynéhány világváros tömegközlekedését igénybe venni, nyugodtan mondhatom, sok helyen küszködnek a miénkhez hasonló gondokkal. Mindazonáltal nem hiszem, hogy akár Prágában, akár Hamburgban vagy éppen Amszterdamban (vagy bárhol) minden további nélkül elfogadnák azt a megoldást, amellyel most nálunk próbálkoznak. És – azt hiszem – idehaza sem ártana még vagy kettőt aludni a dologra.