ELKÚR-LAK

Azt mondja Gyurcsány Ferenc, hogy a 2008-as esztendő a nyugodt építkezés éve lesz. Hát, kérem szeretettel, miután elég élénk a fantáziám, sokféle idei évet el tudok képzelni, de a „nyugodt építkezésé” valahogy az istennek se akar kirajzolódni előttem. És ez nem feltétlenül az én hibám. Ha ugyanis az ország épülését-építését egy házéhoz hasonlítom, szomorúan kell megállapítanom, hogy a mi közös, immáron majd két évtizede készülő házikónk nemhogy nem olyan, mint amilyennek a tervezgetéskor megálmodtuk, hanem egyre rondább. Amin persze – ismerve a körülményeket –, aligha csodálkozhatunk. Sőt, sokkal inkább az a meglepő, hogy egyáltalán idáig is eljutottunk. Merthogy az eddigi munka során – mintha csak aféle vérbeli állatorvosi lovat akartunk volna előállítani – szinte az összes olyan hibát elkövettük, amelyeket nem lett volna szabad, s amelyeket a közelebbi-távolabbi szomszédjaink közül így, együtt senki sem produkált.

Az ugye, teljesen rendjén való, hogy az építésvezetők az idők folyamán váltogatták egymást, sőt, még abban sem találhatunk kiviteni valót, hogy a folytatást mindegyikük a saját csapatával képzelte el (más kérdés, hogy a „nagytakarítások” nyomán igen sok sértett ember maradt a porondon, köztük nem egy olyan, akinek a tudása emitt is jól jött volna). Az azonban már jóval nagyobb káoszt okozott, hogy a mindenkori főnökök abszolút másként képzelték el ezt a bizonyos házat, mint az elődeik, így aztán nem csupán rendre visszabontatták a már álló falakat, hanem teljesen át is rajzoltatták a terveket. És hát, az sem segítette a haladást, hogy hol ezek, hol azok loptak el néhány cserepet, gerendát..., mikor mi akadt. Ez, illetve az irányításért, a saját elképzelések valóra váltásáért folyó küzdelem a hosszú évek során  annyira megosztotta az építőket, hogy közülük az éppen pihenésre kényszerültek hovatovább már nem a közös sikerért szurkoltak, hanem azért, hogy minél hamarabb omoljon össze az egész ház, lehetőleg maga alá temetve a másik csapatot is.

Amúgy pedig ez a helyzet ma is. Amely attól még nem lesz jobb, hogy – mint mondják – irdatlan összegek érkeznek külföldről, elősegítendő a munkánk befejeztét. És nem elsősorban amiatt, mert ma még (?) nincs is látszatja ezeknek a pénzeknek (persze, itt nem csupán a „lenyúlásokról” van szó), hanem azért, mert a régen elveszett nyugalmat, a békességet aligha lehet megvásárolni. Egyszóval, fölösleges lenne tagadni, az épülő (vagy inkább: épülgető) ház jövője nem valami biztató. Amelynek egyébként (ha lenne kedvünk a viccelődéshez) a ''70-es évek modorában a következő nevet adhatnánk: ELKÚR-LAK. Tudom, nem valami szalonképes, viszont – sajnos – találó.