Dehát más is lop...

Mit tagadjuk, Nyakó Istvánnak, az MSZP szóvivőjének nem túl széles a  repertoárja, már legalábbis azon esetekben, amikor rá hárul az amúgy biztosan nem könnyű (és nem is túl hálás) feladat: megmagyaráztni a különféle „lenyúlási” sztrorikat. Márpedig ezekből mostanság kijut a szocialista pártnak, így akár arra is gondolhatnánk, hogy Nyakó mind nagyobb és nagyobb rutinnal kezeli az ellenfelek támadásait. De nem. Hogy mást ne mondjak, most megint olyan szerencsétlen módon próbálkozott egy ellenzéki attack visszaverésével, amelyet nem is várnánk egy, a Zuschlag-ügyön edződött szóvivőtől. Történt ugyanis, hogy kollégája, a fideszes Cser-Palkovics András egy sajtótájékoztatót tartott azon Hajdú-Bihar megyei szocialista politikus ügyéről, aki egy önkormányzati kht. mintegy 30 milliós hiányát próbálta meg eltüntetni. A három esztendővel ezelőtt készült hanganyag tanúsága szerint a megyei közgyűlés egykori alelnöke arra szeretné rávenni a munkatársát, hogy visszadátumozott, illetve utólag készített, hamis papírokkal oldják meg a minden bizonnyal kínos ügyet.

Ami azt illeti, Nyakó ezernyi lehetőség közül választhatott. Ha úgy dönt, megpróbál kibújni a válasz alól, alkalmazhatta volna az ilyenkor szokásos taktikát, hogy tudniillik még nincs elégséges információja az esetről, nem ismeri annak részleteit, bla-bla-bla. De ennél jobb lett volna, ha simán csak kijelenti: elítélik az összes mutyizást, korrupciót, s ha a vizsgálat erre derít fényt, akkor az érintetteknek még a szocialista párt környékéről is messzire el kell majd húzniuk. Ám a szóvivő sem ezt, sem azt nem tette, hanem visszatámadott. Egyfelől ugyanis azt mondta, „ha a Fidesznek és házi televíziójának a mai, bombasztikus bejelentéssel az volt a célja, hogy saját ügyeiről elterelje a figyelmet, akkor ezúttal is kudarcot vallott”, másfelől pedig arra utalt, hogy hűtlen kezelés és okirat-hamisítás miatt eleddig nem szocialista, hanem fideszes megyei közgyűlési alelnököt ítélt el a bíróság, méghozzá jogerősen. (Az úgyszintén Hajdú-Bihar megyei Virágh Lászlóról van szó.)

Nos, bizonyára vannak, akik kedvelik az ilyen „frappáns”válaszokat, én azonban nem tartozom közéjük, sőt. Nekem még a talpam is valósággal ökölbe szorul, amikor azt látom-tapasztalom (és erre a magyar politikai életben szinte naponta van példa), hogy valakik szinte reflexszerűen másokra kezdenek mutogatni. Mert a „na, dehát ők is lopnak”-féle menekülési kísérletekkel nem csupán az a baj, hogy értelmetlenek (az emberek szemében ugyanis ez – kivéve a nagyon együgyű fanokat –  nem mentség), hanem az, hogy egyfajta hozzáállást jeleznek. Azt, amely szerint szinte nem is bűn az olyasmi, amit mások is elkövetnek, s hogy például nem lopni szégyen, hanem lebukni. És ha ez a szemlélet, soha az életben nem lesz vége ezeknek az ügyeknek.