„Csak” egy állat

Azok, akik a televízióban szokták nézni az egyik ismerettrjesztő csatorna műsorát, jól tudják, hogy fut azon egy olyan sorozat (Animal Cops), amely – a címéhez híven – azt mutatja be, miként lép fel a rendőrség az állatokkal kegyetlenül bánók ellen. Mindez annak a tegnapi hírnek a kapcsán jutott az eszembe, miszerint állatvédők kétszázezer forintos nyomravezetői díjat ajánlottak fel annak érdekében, hogy a hatósáok kezére kerüljön az a valaki (az „ember” szó nemigen jön a számra), aki egy késsel brutálisan összeszurkálta egy kutya hátát, kiszúrta az egyik szemét, majd a súlyosan sérült állatot kidobta az M5-ös autópályán. Hogy van-e remény a szerencsétlen alaszkai malamut keverék megkínzójának előkerülésére, azt kétséges, amiként az is, hogy megkapná-e azt a büntetést, amelyet megérdemel, s amelyet a világ normálisabb felén ilyesmikért ki szoktak osztani. 

A szkepticizmusom nem véletlen és nem is indokolatlan, hiszen számos magyarországi példával lehet alátámasztani, hogy a már majd négy éve létező állatvédelmi törvényt nem veszik komolyan és/vagy nem alkalmazzák következetesen. Hogy mást ne mondjak, itt van ez a Toepler-féle eset, amelyről tavaly áprilisban magam is írtam... Ugye, a történet arról szól, hogy egy Toepler Zoltán nevű filmrendező egyik filmjében (amely – sajátságos módon – a filmszemlén díjat kapott) egy kismacskát fojtanak vízbe, s a kamera percekig mutatja a cica szenvedését, haláltusáját. A jelenet okán állatvédő szervezetek ismeretlen tettes ellen feljelentést tettek, nyilván abban bízva, hogy a fentebb említett jogszabály alapján („Aki gerinces állatot indokolatlanul oly módon bántalmaz, vagy gerinces állattal szemben olyan bánásmódot alkalmaz, amely alkalmas arra, hogy annak maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza..., állattartóként, háziasított emlősállatot vagy az ember környezetében tartott veszélyes állatot elűzi, elhagyja vagy kiteszi, vétséget  követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő”) el lehet járni az ügyben. Nos, tévedtek. Pontosabban a Fővárosi Főügyészség vizsgálta az eseményeket, végül azonban a nyomozást megszüntető határozatot hozott, legfőképpen arra hivatkozva, hogy nem lehetett bizonyítani (?!), a kérdéses jelenetet még a vonatkozó jogszabály életbe lépése előtt, avagy már utána vették-e fel.  

Oké, fogadjuk el, hogy helytálló a hatóságok érvelése. Ám ennek ellenére is az az érzésem (sőt, inkább a meggyőződésem), hogy a magyarországi állatvédelmi törvény olyan, mint a mesebeli okos lány megoldásai: van is, meg nincs is. Van, mert alkottunk egyet, mivel nem tehettünk mást. Utóvégre Európában élünk, s úgy kell csinálnunk, mint az európaiaknak. És nincs, mert akkor, amikor alkalmazni kellene, egy balkáni hang mindig azt sutyorogja a fülünkbe: de hiszen „csak” egy állatról van szó.