Bacsó Péter szerint a hatalomnak nincs humorérzéke

– Minden évben többször leadják a televízók A tanút. Ön miként viszonyul ennyi idő után ehhez a kultikussá vált filmhez?

– Hát, már nem nézem meg. Könyörögtem, hogy ne azt adják, annyi más filmem van, mégis két nap különbséggel két csatorna is levetítette. Nagyon furcsa megélni, hogy a film mondatai bekerültek a köznyelvbe. Szerintem sokan már az eredetét sem tudják, honnan származnak ezek a szállóigék.

– 1969-ben volt annak következménye, hogy letiltották a filmjét?

– Nem. Igaz, a következő filmem, a Kitörés is majd egy évre dobozba került. Kényes témát érintettem: egy munkásfiúról szólt, ráadásul csepeliről, amit szent helyként kezeltek akkoriban. Egy év után azt mondták, vetítsem le Csepelen, és ha a munkásoknak tetszik, leveszik a tiltólistáról. Reszkető gyomorral mentem ki, mert tudtam, hogy szoktak zajlani ezek az előre megírt fogatókönyvű munkásgyűlések. De változott a kor: a csepeli munkásoknak tetszett, hiszen róluk szólt. Arról, hogy mennyire lehetetlen számukra a felemelkedés. Egy évvel később már a mozik is vetítették, sőt külföldön is sikereket aratott.

– Ön szerint miért bukott meg a Megint Tanú?

– Önmagában is reménytelen vállalkozás volt, hiszen egy jól sikerült film folytatásaként kellett volna megállnia a helyét. Nem akarom elhárítani a felelősséget, de nagyon nagy nyomás nehezedett rám, hogy csináljam meg.

– Kik erőltették?

– A közönség. A piaci kofák, a doktorok, az ápolók, egyszóval mindenki azzal ostromolt, hogy csináljam meg, hiszen a világ most is ugyanolyan bolond, mint akkor volt. De visszatérve az eredeti kérdésre: talán nem volt elég távlatom, hogy felülről tudjam szemlélni a kor folyamatait, talán a történet nem volt elég átütő, talán dramaturgiailag volt túlbonyolítva. Azért vannak olyan epizódjai, amelyeket ma is kedvelek.

– Elő szokta venni a régi filmjeit?

– Inkább csak jeleneteket. Vannak filmek, amiket kedvelek, például Tegnapelőttöt. Ez 1981-ben készült, és az egyetlen igazán önéletrajzi filmem. Az én nemzedékemről szól, azokról, akik harcoltak, akik börtönbe kerültek, akik árulók lettek. Ráadásul az egész akkori osztályom játszott benne.

– Egy interjújában azt mondta, a hatalom elleni harc egyetlen módja annak nevetségessé tétele.

– Ez a meggyőződésem. A hatalom a humor ellen a legtehetetlenebb, ezért a legdühösebb is akkor lesz, ha kifigurázzák. Máig sem tudom például, hogyan zajlott az az ülés, amelyiken A tanút betiltották. Néha elképzelem, ahogy ott ül Czinege Lajos teljes tábornoki harci díszben, és jön Bástya elvtárs. És pont úgy néz ki, mint ő. A hatalomnak nincs humorérzéke. 1967-ben forgattam a Nyár a hegyent, ami A tanúnál sokkal keményebb film volt. A badacsonyi bazaltbányában játszódott, ahol egy koncentrációs tábor működött a Rákosi-időkben. Később fiatal képzőművészek vették meg a területet, a forgatás idején még álltak az őrtornyok. A történetben feltűnik a hajdani rab és az egykori őrség parancsnoka is, aki azóta idegenforgalmi szakember lett. Annak ellenére, hogy 1956-ot is érinti, csont nélkül lement a hatalom torkán, mert nem tragikomikus, hanem nagyon komoly film volt. A tanúnál pedig kitört a botrány.

– És hogy fogadták nyolcvanas években a Banánhéjkeringőt? Az például direktben kimondta a rendszerről, hogy kibírhatatlan.

– Akkor már puha diktatúra volt, így nagy sikert aratott. Emlékszem, a Filmszemlén mutatták be, és annyi ember volt rá kíváncsi, hogy nem fértek el, még a brit nagykövetnek is nekem kellett egy széket kerítenem. A filmben a főhősök pucérra vetkőznek, és bevonulnak a bolondokházába – ennél erősebb kritikát, azt hiszem, nem lehet mondani.

– Így visszatekintve: mik voltak a hatalom számára neuralgikus pontok?

– Az egyik a Szovjetunió volt, a másik a munkásosztály. De sosem voltak ugyanott a falak. Azt, hogy mit szabad, befolyásolta a világhatalmi, a kelet-európai, és a magyar politikai konstelláció. Volt, amikor lehetett kritizálni, és volt, amikor beszorítottak minket.

– Nem féltek ezek után önt kinevezni a Dialóg Filmstúdió élére?

Bacsó Péter filmrendező

1928. január 6-án született Kassán.

1946-ban vették fel a Színház-és Filmművészeti Főiskolára rendezői szakra.

1950-ben dramaturgi állást kapott a Filmgyártó Nemzeti Vállalatnál (a későbbi Hunnia Filmstúdiónál)

1963-ban készült első játékfilmje, a Nyáron egyszerű

1968-ban a Nyár a hegyen elnyerte a San Sebastian-i filmfesztivál Ezüst Kagyló Díját

1972-ben a Forró vizet a kopaszra Taorminai Nemzetközi Filmfesztivál Nagydíját kapta

A hatvanas évek végétől a Dialóg Stúdió helyettes vezetője, majd 1982-es nyugdíjba vonulásáig vezetője volt, s tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán is.

1972-ben érdemes művész, 1983-ban kiváló művész címmel, 1985-ben Kossuth-díjjal jutalmazták, 1998 óta birtokosa a Magyar Köztársaság Középkeresztjének, 2004-ben a Magyar Mozgókép Mestere díjjal tüntették ki, 2006-ban Budapest Díszpolgára elismerésben részesült.

Filmjei: Szerelmes biciklisták (1965), a Nyár a hegyen (1967), A tanú (1969), Kitörés (1970), Jelenidő (1971), Harmadik nekifutás (1973), Ereszd el a szakállamat (1975), a Ki beszél itt szerelemről (1979), Te rongyos élet (1983), Hány az óra, vekker úr? (1985), a Titánia, Titánia (1988), Sztálin menyasszonya (1990), Megint tanú (1994), Hamvadó cigarettavég (2001), De kik azok a Lumnitzer nővérek? (2006)

– Egyszer le is váltottak. Később mégis visszaraktak, mert az utódom csődöt mondott. Parázs viták tüzében születtek ott filmek! Makk Károly Szerelemjéért például sok éven át harcoltunk, hogy megszülethessen. Én segítettem filmvászonra Huszárik Szindbádját is, Kovács András Ménesgazdáját is. Ráadásul sok fiatal rendező indult a Dialógban, az volt ugyanis a filozófiánk, hogy minden évben egy új rendezőt indítunk el. Az állam biztosította a hátteret: akkoriban öt stúdió volt, és körülbelül öt film elkészítésére volt mindegyikben lehetőség.

– Mikor volt könnyebb filmet készíteni, most, vagy a rendszerváltás előtt?

– A magyar filmnek különleges helyzete volt. A hatalom ugyanis bírt annyi intelligenciával, hogy tudta kezelni a filmművészetnek ezt a specifikus ágazatát, amely az ellenzékiség diszkrét bájával rendelkezett, tehát a külföldi fesztiválokon manifesztálta, hogy Magyarországon igenis lehet szabadon beszélni. Hogy nálunk helyet kaphat az értelmes kritika. Nem is beszélve az előbb említett gyártási biztonságról. A diktatórikus időkben sokkal egyszerűbben álltak fel a frontok. Volt, aki a barrikádnak ezen az oldalán állt, és volt, aki a másikon. A dolgokat szembe lehetett állítani egymással. Ma minden sokkal kuszább, ellentmondásosabb.

– Készíthetne ma valaki nyíltan politikus filmet? Mármint: morálisan megengedhető volna?

– Ma már mindent lehet. De én nem vállalkoznék rá, morális szempontból nem tartanám üdvözítőnek. A filmmel inkább általános problémákat érdemes megfogni, egyénekre lebontva, történetben elmesélve. A direkt politizálás nem vezetne jóra, ráadásul szerintem a közönség sem venné be, mert torkig van a politikával. Amúgy sem könnyű a máról filmet készíteni. Nehéz olyan történetet találni, amelyik nem didaktikusan, hanem önmagáért beszélve fejezi ki azt a kort, amelyben élünk.

– Mennyire érzi ön személyesnek a filmjeit? Beleszőtte saját élményeit is a forgatókönyvekbe?

– Flaubert mondása rám is érvényes: Bovaryné én vagyok. Pelikán József is én voltam, én voltam a Te rongyos élet színésznője is. Ha végignézik a filmjeimet, kiderül, mindegyik egy lázadástörténet. A hős föllázad a sorsa ellen, és megpróbál kitörni a mókuskerékből

– Úgy tudni, nemsokára bemutatják az új filmjét. Ez is illeszkedik majd Bacsó-filmek sorába?

– A tragédia és a komikum között kötéltáncol a film. Pedig nagyon keményen kezdődik: egy 18 éves árva lány elhagyja az intézetet. Szerelme – az egyetlen ember, akibe kapaszkodni tud – kihasználja, rákényszeríti, hogy prostituáltként keressen pénzt. Később elcseréli a lányt egy motorbiciklire. Innen származik a film címe, azt mondja a motor tulajdonosának, „nézd meg, majdnem szűz”.

– Kikkel dolgozott együtt?

– Négy főszerep van, a lányt Ubrankovics Júlia alakítja; ő most végzett a Színművészetin. Jelenleg Hamburgban játszik, mert Magyarországon nem kapott egy színháztól sem szerződést. Szerepel még Hujber Ferenc, Tóth Attila – őt én fedeztem fel – és Kaszás Gergő az egri színházból. És persze a régi ismerősök: Máté Gábor, Lázár Kati, Fullajtár Andrea, Újlaky Dénes, Pécsi Ildikó, Cserhalmi Gyuri.

– Az utóbbi filmjeivel nem bánt épp kesztyűs kézzel a kritika. Hogy fogadja őket?

– Néha bosszankodom, néha örülök. Több mint ötven éve csinálok filmet. A legsikeresebb filmjeimet – például a Te rongyos életet – a kritika mind levágta. A filmeket azóta is játsszák, a kritikusok nevére ma már senki sem emlékszik. Az utolsó filmemben, a Lumnitzer nővérekben próbáltam új filmnyelvet kikísérletezni, de az igazság az, hogy a közönség nem tudta úgy átélni a filmet, ahogy szerettem volna.

– Mit jelent önnek a kerek évforduló?

– Nagyon sokan gratuláltak, ismeretlenek, barátok, mindenki. És persze ijesztő is. Jézusom, már nyolcvan éves vagyok! Ebben a korban talán már illene visszavonulni, de én még mindig tele vagyok tervekkel, gondolatokkal. Azt hiszem meghalnék, ha abba kéne hagyni. Ha sikerülne megreparálni az egészségi állapotomat, boldog ember lennék. Amikor dolgozok, eltűnik a fájdalom. A forgatás ugyanis delíriumos állapot, olyankor számomra nem létezik a külvilág.

1946-ban vették fel a Színház-és Filmművészeti Főiskolára rendezői szakra.

1950-ben dramaturgi állást kapott a Filmgyártó Nemzeti Vállalatnál (a későbbi Hunnia Filmstúdiónál)

1963-ban készült első játékfilmje, a Nyáron egyszerű

1968-ban a Nyár a hegyen elnyerte a San Sebastian-i filmfesztivál Ezüst Kagyló Díját

1972-ben a Forró vizet a kopaszra Taorminai Nemzetközi Filmfesztivál Nagydíját kapta

A hatvanas évek végétől a Dialóg Stúdió helyettes vezetője, majd 1982-es nyugdíjba vonulásáig vezetője volt, s tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán is.

1972-ben érdemes művész, 1983-ban kiváló művész címmel, 1985-ben Kossuth-díjjal jutalmazták, 1998 óta birtokosa a Magyar Köztársaság Középkeresztjének, 2004-ben a Magyar Mozgókép Mestere díjjal tüntették ki, 2006-ban Budapest Díszpolgára elismerésben részesült.

Filmjei: Szerelmes biciklisták (1965), a Nyár a hegyen (1967), A tanú (1969), Kitörés (1970), Jelenidő (1971), Harmadik nekifutás (1973), Ereszd el a szakállamat (1975), a Ki beszél itt szerelemről (1979), Te rongyos élet (1983), Hány az óra, vekker úr? (1985), a Titánia, Titánia (1988), Sztálin menyasszonya (1990), Megint tanú (1994), Hamvadó cigarettavég (2001), De kik azok a Lumnitzer nővérek? (2006) -->